Milyen speciális feladatokkal jár egy kis kiállítóhely, egy tájház működtetése? És milyen, a néprajzosok látóterébe csak ritkán kerülő egyéb szakmai ismeretek igényel, ha egy ember látja el az intézmény teljes fenntartását? Milyen más szaktudományok alapvető ismereteire lehet szüksége ekkor a muzeológusnak? Szathmáry Dorka és Szabad Eszter beszámolójából ezek mellett azt is megtudhatjuk, hogy hallgatóként milyen belecsöppeni a műtárgyrevízió és műtárgyleltározás sokszor nyomozást is igénylő munkájába.
2023. október 16–18. között Nagytarcsán töltöttünk három napot, ahol a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszéke által megszervezett Műtárgyvédelmi és muzeológiai mintaprojekten vehettünk részt.
A Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely egy 1939-es épület, amelyet Stühmer Ferenc csokoládégyáros adományából építettek és eredetileg az 1938-ban létesített Tessedik Sámuel Népfőiskola kapott itt helyet. Később az épület egyéb közösségi funkciókat töltött be, volt iskola, könyvtár, valamint a néptánccsoport és a színjátszó kör találkozóhelye is. Végül egy helyi tanító házaspár vette kezébe az irányítást, és helytörténeti gyűjteményt létesített benne. Kezdeményezésükre 1959 őszén megindult a gyűjtés annak érdekében, hogy hozzáférhetővé tegyék az elődök hagyatékát, és bemutassák a település történetét. A nagytarcsaiak magukénak érezték az ügyet, tárgyadományaikból 1960 augusztusában megnyílhatott a múzeum első kiállítása, mára pedig már 3270 darabból álló műtárgygyűjteménnyel rendelkeznek.
Azt, hogy a tájház ma is benne van a falu vérkeringésében, remekül tükrözi, hogy Nagytarcsa havonta megjelenő közéleti lapjában pár oldal mindig a tájházhoz kötődik (pl. a Hónap műtárgya című rovat).
Restaurátor hallgatók és oktatóik munka közben, 2023. Fotók: Fancsalszki Noémi
A múzeum vezetője jelenleg Győriné Kováts Andrea, aki az intézményt – bár vannak benne berendezett enteriőrök – tájház helyett inkább falumúzeumnak nevezi, mivel az különböző kiállításoknak is otthont ad. Egészen pontosan hét kiállítótere van:
- Enteriőr: a pitvar és a konyha, amelynek berendezései a 19. és 20. század fordulójáról valók.
- Enteriőr: az elsőszoba vagy tisztaszoba, ahol a kiállítás időmetszetéből származó bútorzat és a szobát díszítő tárgyak állnak.
- Paraszti munkaeszközök termes kiállítása: a növényápolás, az állattenyésztés, a fonás-szövés eszközei, valamint a házépítés szerszámai láthatók.
- Népviselet, díszítőművészet termes kiállítás: hat üveges vitrinben vannak a gyermekek, felnőttek hétköznapi és ünnepi ruhái.
- Nagytarcsa története termes kiállítás: tíz vitrinben szemlélhetők meg a történeti korok régészeti leletei, valamint az írott források, egyéb tárgyi emlékek a 20. századig.
- A szállítás és teherhordás eszközei: a földműves gazda szekere, lovas szánkója, a kézi teherhordó eszközök láthatók a kiállításban.
- Az önkéntes tűzoltóság, a kisiparosok, a gazdaság fontos eszközei tekinthetők meg. (Részletesen Nagytarcsa község hivatalos honlapján)
2023. október 16-án, hétfőn 10 órakor gyűltünk össze a tájház helytörténeti termében, ahol egyébként a foglalkozásokat is tartják. Elsőként Andrea mesélt nekünk a tájház életéről és a saját munkájáról, majd Fancsalszki Noémi, a Tájházigazgatóság munkatársa tartott egy rövid ismertetőt a kiállítóhely Tájházszövetségben elfoglalt helyéről és a néprajzosokra váró feladatokról. Ezután Peller Tamás, a Petőfi Irodalmi Múzeum restaurátor főosztályvezetője és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének oktatója beszélt az alapvetőbb restaurátori szempontokról, melyek számunkra is rendkívül hasznosnak bizonyultak. Egy rövid ebéd – melyet a helyi általános iskola menzáján fogyaszthattunk el – és némi melegedés után visszatértünk a tájházba és munkának láttunk. A restaurátorok kis csapatokban mérték fel az épület és a kiállítóterek állapotát majd elsőként a könnyebben orvosolható problémákról összeállítottak egy listát.
Mi, Fancsalszki Noémi és Prikler Szilvia Beatrix vezetésével a műtárgyak revíziójához fogtunk. A tájház két régi típusú leltárkönyvében nem szerepeltek tárgyleírások, így – a többi adat ellenőrzése és kiegészítése mellett – ezeket is pótoltuk a tisztaszoba, a konyha, valamint a néprajzi kiállítás kerámiái esetében. A leltárkönyv szerint az utolsó revízió 2004-ben zajlott.
Első nap a konyha tárgyait vettük sorra, itt akadtak olyan tárgyak, mint például egy mázsáló, melyek új szerzemények voltak, így ezen a napon leltároztuk is azokat. Ezt hivatalosan ugyan csak a már végzett muzeológusok végezhetik, de mi is segítettünk benne, így ezen a téren is tudtunk tapasztalatot szerezni.
Felmérés és revíziózás a néprajz szakos hallgatókkal, 2023. Fotók: Fancslszki Noémi és Prikler Szilvia Beatrix
A nap végén meghallgattuk a restaurátorok megfigyeléseit és javaslatait a problémák megoldására. Andrea lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megtenni a műtárgyakért és gondosan vezeti a tájházat, így itt csak olyan kisebb apróságok jöttek szóba, mint savmentes kartonok elhelyezése a vitrinekben a műtárgyak védelmére, a bútorok alá szükséges emelők elhelyezése (hogy a vizesedés és pára miatt ne károsodjanak, penészesedjenek) vagy a képkeretek távolságtartóval való ellátása (szintén a vizesedés és a penészesedés kivédése miatt), illetve egyes tárgyak megtisztítása.
Másnap egy rövid eligazítás és kávé után ismét nekiláttunk feladatainknak. Mi sorra vettük a tisztaszoba falára kirakott tányérokat és elkészült a revíziójuk. A gyári tányérok eredetének felkutatása izgalmas kihívások elé állított minket. A legtöbb esetben szerencsére Katona Imre Porcelánlexikon (1999, Budapest, Gesta Könyvkiadó) című könyve segített nekünk, amit egy nap többször is átlapoztunk, hogy a fenékjegyek alapján meg tudjuk határozni a gyártót, valamint a készítés helyét és pontos idejét. A fenékjegy a kerámiatárgyakon elhelyezett cégjelzése, mely a készítőre vagy gyártóra vonatkozik, egyfajta logóként.
Arra is felfigyeltünk, hogy a leltárkönyvben több tányér mellett is megjegyzésként szerepel, hogy 2001. április 4-én eltört. Eszünkbe jutott, hogy Andrea említett egy földrengést, így rákérdeztünk, hogy ez volt-e a dátum? Így derült ki, hogy valóban ekkor történt a szerencsétlenség, és a nagymértékű tárgyrongálódás ennek köszönhető.
A mintaprojekt ezen napján a restaurátorok savmentes kartonokkal látták el az üveges kiállítószekrényeket, megtisztították a viseleteket bemutató bábukat, ezek közül az egyik új fejborítást és életkorához illő hajat is kapott. A raktárban található ablakot beborították fehér savmentes kartonnal, hogy a raktárba érkező fény ne roncsolja az itt tárolt műtárgyakat. A tisztaszobában található komódot kitakarították, és megfelelő műtárgykörnyezetet alakítottak ki a benne bemutatásra kerülő tárgyaknak. Alapos tisztításon esett át a hátsó szobában található szövőszék is. A nap második felére fűtésünk is lett, így már sokkal kényelmesebben zajlott a munka.
Utolsó simítások és rendrakás, 2023. Fotók: Prikler Szilvia Beatrix
A harmadik napon befejeztük a kerámiák revízióját, valamint a restaurátorok is elvégezték az utolsó simításokat. Zárásként pedig végigvezettük Andreát a tájházon, bemutattuk az elvégzett munkát, ismertettük azokat az intézkedéseket és feladatokat, melyeket a későbbiekben neki kell elvégeznie (a közösség segítségére támaszkodva).
Összességében eredményes és vidám három napot zárhattunk. A projekt során sokat tanultunk, új nézőpontokra hívták fel a figyelmünket, bepillanthattunk a műtárgyrevízió és a műtárgyleltározás menetébe, és abba, hogy ez mennyire összetett munka is valójában. Andrea pedig nagyon örült a jelenlétünknek, és sokat jelentett számára, hogy intézményükben ennyi hasznos munkát végeztünk.
A Szilas TV riportja
Szerzők: Szathmáry Dorka – Szabad Eszter Panna