Ha elgondolkodott már azon egy-egy film nézése közben, hogy miért fest olyan ismerősen a táj vagy utca ahol a szereplők járnak, vagy csak mindig is érdekelték a forgatások kulisszatitkai, akkor ez az összeállítás önnek készült! A számtalan Magyarországon gyártott produkció közül azokból mutatunk részleteket, melyeket jellegzetes magyar tájakon, településeken forgattak. S mivel a szentendrei Skanzenben minden magyar tájegység tipikus épületei megtalálhatók, elsőként hazánk legnagyobb szabadtéri múzeumában készített alkotásokat vesszük sorra. Ha személyesen is ellátogatna a helyszínekre, akkor ajánljuk figyelmébe a múzeum applikációjában megtalálható filmes tematikájú útvonalat, melynek segítségével további forgatási helyszínekről tudhat meg többet!
Árnyék és Csont / Shadow and Bone (2021- )
A népszerű regényből adaptált Shadow and Bone című kaland-fantasy sorozatot nézve kismilliószor felkiálthatunk, hogy “hiszen ez tudom hol van”! Nem csoda, hiszen az egész sorozatot Magyarországon, budapesti és vidéki (Keszthely, Gödöllő) helyszíneken vették fel. Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a város történelmi magja több jelenetnek is a hátteréül szolgált.
Az alföldi mezőváros a dusnoki szélmalommal. Itt állomásozott Mal és egysége, mielőtt még hősünk a varázsszarvas nyomába eredt.
Post Mortem (2020)
A halottak utolsó portréinak elkészítését végző fotóst egy árva kislány elhívja a falujába, ahol a spanyolnátha miatt rengeteg a temetetlen halott. Azonban ez a megbízás Tomás és a helyiek számára is veszélyes lehet. A hátborzongató események atmoszférájának megteremtéséhez a szentendrei Skanzen téli tájai is nagyban hozzájárultak.
A film cselekménye nagyrészt a fiktív magyar faluban játszódik, a kis település helyszíneihez szinte minden tájegység épületeit felhasználták a forgatáskor. Az első két képen kisalföldi utcát és a jánossomorjai fogadalmi kápolnát láthatjuk. Ezt követően minden házat és a portréfotózáshoz berendezett szobabelsőt az Észak-magyarországi faluban találhatunk meg. Az iskola pedig a Nyugat-dunántúli tájegységben felállított kondorfai lakóház, amelyben valóban egy falusi iskola működött.
Himmler agyát Heydrichnek hívják / HHhH (2017)
Reinhard Heydrichnek, az SS vezetőjének és a „végső megoldás” egyik kitervelőjének életútját és az ellene tervezett merényletet, az Anthropoid eseményeit követhetjük végig ebben a háborús akciófilmben. A képkockáin a Skanzen épületeinek az a szomorú és drámai szerep jutott, hogy a merénylet megtorlásaként véghezvitt 1942-es lidicei mészárlás helyszínét jelenítse meg.
Az 1942-es események brutalitását többek között a vöcköndi lakóház és melléképületeinél (Nyugat-dunántúli tájegység), illetve a kisalföldi tájegységben játszották újra.
1945 (2017)
Mit akarhat a két kalapos idegen és mit rejthet a súlyos láda, amit magukkal hoztak? A vasútállomástól a régi zsidó temetőig tartó menetet a helyiek gyanakvása és mindenki által elfeledettnek vélt (remélt) titkok kísérik. A háború utáni Magyarországról festett társadalmi tabló kereteként az eltérő tájegységek szobabelsői és épületei a kollektív magyar vidék reprezentációjának kellékei.
1. Két udvarló találkozása a süttöri lakóház udvarán. 2. Jancsi, a frontról hazatért katona házát a Nyugat-dunántúli Őcsényi telken találjuk. 3. Szentesék drogériáját részben épített díszlet, részben a mádi kereskedőház alakította. 4-5. Amikor Kustár a templomból kilépve meglátja az érkező idegeneket az utcán, valójában egyik pillanatban még az Óbudavári templom (Bakony, Balaton-Felvidék) előtt áll, a másikban pedig a felföldi mezővárosból kivezető úton.
Kincsem (2017)
Bár a valóságban Blaskovich Ernőt közel sem lehetett volna a Nagy Ervin által megformált széptevő kalandor alakjához hasonlítani, a Kincsemben megismert fiktív arisztokrata hányattatásait és sikereit követve egy elragadóan egyedi látványvilágú (képzelt) reformkori Magyarországra csöppenünk. A tökéletes romantikus hátteret pedig többek között a dégi és keszthelyi Festetics kastély, Győr belvárosa és a bécsi lóversenypálya mellett a szentendrei Skanzen Felföldi mezővárosa adja.
A lóvásárt, ahol Blaskovich Ernő és Klára kisasszony licitversenybe kezdett Kincsemért, a felföldi mezővárosban tartották.
Vaják / The Witcher (2019- )
Külön listát érdemelnének Ríviai Geralt kalandozásainak helyszínei, hiszen mindenki kedvenc vajákja hol egymagában, hol hűséges bárdja kíséretében gyakorlatilag keresztül-kasul szelte kis hazánkat. A már korábbi képeken is megjelenő alföldi mezővárosban nemcsak Mal, hanem Ciri, a cintrai hercegnő is megfordult, hogy aztán sebtében tovább is robogjon Gerealtot keresve. És azt tudta, hogy Vengerberg, azaz Yennefer szülőfaluja valójában a Felső-Tiszavidéken található?
1. Ciri menekülése a nagykunsági állattartó tanyáról. 2. A Vámosoroszi szárazmalom és a református templom és harangláb Yennefer szülőfalujának helyszíneként.
Szöveg: Baranyi Janka
Képek: Baranyi Janka, Prajczer Zsófia















































Nagyon jó kis összeállítás. Egyébként Yennefer szülőháza, ahol a varázslónő, Tissaia rátalált a disznók között a lányra, a Nyugat Dunántúli tájegységben van. A Szalafői ház „udvarán” a, trágyatartó keretben forgatták le a jelenetet. Nem véletlenül, hiszen maga a ház is középkori jellegű.