Bármerre fordulunk, bármilyen eszközön vagy médián keresztül informálódunk, a tavaszi esős hetek után a napos idő beköszöntével minden felületen megjelennek a hőség és az erős napsütés elleni védekezési tippek, módszerek, javaslatok. Mivel a rekkenő hőség idén sem kímél minket, elgondolkodtunk azon, hogy vajon elődeink miképpen birkóztak meg a nyári meleggel. Képes összeállításunkból megtudhatják, hogyan pihent az árnyékban vagy éppen dolgozott a tűző napon a vidéki ember a 20. században. Módszereiket, tippjeiket ajánljuk minden kedves olvasónknak!
1. Fagylalt
„A meleggel együtt megjelent az utcai fagylaltárus is a falvakban. Az egészségügyi felügyelőség hadakozik ugyan az utcai fagylaltárusítás ellen, de a falusiaknak még is kapóra jön, mert a legtöbb helyen nincs cukrászda.”
Forrás: S. L. 1957: A meleggel együtt megjelent az utcai fagylaltárus is a falvakban. Magyar Szó 1957.05.17.
Raffay Anna: Váci vásár, 1951. (NM F 101284, Néprajzi Múzeum)
2. Dinnye
„Csoda termései voltak a magyar földnek, mint egy hordó, oly formájuak voltak, de ízre is, mint a lépes méz. Messze külföldre híres volt a budapesti görögdinnye piac is. És azelőtt csak augusztus tizedik napjáig élvezte a magyar a dinnyét, azután a hízó elé vagdalta, mitől kezdve Lőrinc “belekóstolt” nem kellett a görögdinnye még a kanászgyereknek sem.”
Forrás: Sz. H. 1900: A görög-dinnyéről. Pécsi Figyelő 1900.08.11.
1.Kép: Horváth József: Hat év k. mezítlábas kisfiúról készült egészalakos kép – bal hóna alatt palatábla, jobb kezében egy szelet görögdinnye szemből fényképezve, 1928. (NM F 336275, Néprajzi Múzeum), 2. Kép: Molnár Balázs: Határbeli ebédelés 1957. (NM F 127599, Néprajzi Múzeum)
3. Szalmakalap
„Így találkoztam először a szalmakalappal. Később aztán jobban megismerkedtem vele és megszerettem.
Ott sárgállik az asszonyok fején aratás közben. Beárnyékolja a kaszálók fejét a tikkadt nyári napokon. Fel-felbukkan a szovátai Medve tó vize felett. Van, él, szolgálja az embert, mígnem szétrongyolódik és a szemétdombra kerül.
[…] A szalmakalap-csináló székelyek törzshazája Kőrispatak és Bözöd, a Küsmöd vize mellett. Hogy mióta foglalkoznak ezzel az érdekes háziiparral, nem sikerült kikutatnom. Nem jegyezte fel senki a történetét. Csak úgy készülgetett csendben, feltűnés nélkül, mint ahogy a keserű lapu nő az árokparton. Orbán Balázs a „Székelyföld leírása” című munkájában már megemlékezik róla. Tehát, legalább azt tudjuk, hogy a mult században már szorgalmasan kötötték a szalmakalapot a Székelyföld ezen részén.”
Forrás: Gáspár Gyula 1944: Kalapfonó Székelyek. 1944/8. 285–288.
1.Kép: Vadas Ernő: Szalmakalapos asszony, 1939. (NM F 268499, Néprajzi Múzeum); 2. Kép: Magyar Film Iroda: Két kisleány, 1940. (NM F 105536, Néprajzi Múzeum)
4. Alvás
„[…] Persze volt olyan is, hogy az adott munkák közé becsempésztek pihenőidőket, ha egyes munkákban nagyon elfáradtak a parasztok, volt olyan, aki egy kis időre lefeküdt. Nem nézte ki azt a közösség, aki 5 percre ledőlt pihenni nap közben.”
Hogyan (nem) kapcsolódtak ki eleink? – interjú Bali Jánossal a pihenéskultúra 20. századi fejlődéséről. Elte Néprajz Blog 2021.08.27.
1.Kép: Réger Endre: Forgácsban alvó férfi, 1950. (NM F 99914, Néprajzi Múzeum); 2. Kép: Réger Endre: Alvás a forgácsban, 1951. (NM F 101469, Néprajzi Múzeum)
5. Hidratálás
„Újfalu végein volt egy-egy kút, odajártak vízért. Nyáron sokszor kifogyott, aki későbben jött, nem kapott vizet. Ha úgy hozta az idő —mondják —, még az ökör nyomából is ittunk. Amikor a Kalló (csatorna) felé dolgoztak a mezőn, megitták annak a vizét is. […]
Az első artézi kutat 1905-ben fúrták a községháza előtt, majd a másodikat a Bocskai utcában. Ettől kezdve kezdett kifejlődni a „jóvíz” nagyobb igénye. A közel lakók maguk hordták a vizet. Estefelé szépen felöltözött lányok két kantával mentek a kútra. Jó beszélgetőhely volt. Míg teltek a kanták, sok mindent meg lehetett beszélgetni: a vasárnapi cicázást, gyepibált, s az utca kisebb-nagyobb eseményét.”
Forrás: Sándor Mihályné 1962: Adatok a berettyóújfalui vízhordáshoz. Ethnographia 1962/1–4. 462–464.
Horváth József: A traktoristának cserépkorsóban vizet adó asszony riportkép, 1957. (NM F 336258 Néprajzi Múzeum)
6. Árnyék
„Mivel a pásztor maga is az időjárás hasonló viszontagságaival áll szemben, mint a gondjára bízott jószág, kezdetleges építményei is hasonlók azokhoz, amelyeket az állatok számára emel. […] Az enyhely leginkább korcok közé fogott nád- vagy rőzsetábla, esetleg fűzrekettye vesszőből font fal, melyet úgy állítanak fel, hogy alatta a széltől és a naptűzéstől védve legyenek.”
Forrás: Györffy István – Viski Károly 1934: A magyarság tárgyi néprajza (A magyarság néprajzának második kötete). Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 145.
Györffy István: Enyhely talyigával, 1921. (NM F 21083, Néprajzi Múzeum)
7. Esővarázslás
„Ha hosszú időn át nem esik eső, úgy, hogy végre nagy szárazság pusztít, akkor Szerbiában, a Balkán félszigeten több helyen és Magyarországnak különösen szerbek által lakott vidékein jár házról-házra a dodola (szerb, bulgár v. nagyon gyakran czigánylány) 2-15 társnőjével. A lányok közül egyik vagy teljesen meztelenre vagy ingre vetkőzik s aztán füvekkel, falevelekkel, füzágakkal, virágokkal teljesen beburkolják, fejére füzkoszorút tesznek, kezébe füzágat adnak. Az így feldíszített a — dodola. Az utczán, a ház előtt vagy udvarában dalolják társnői tánc közben a dodolaéneket, Ő maga pedig körben forog. A háziak tiszte a dodolát leönteni és megajándékozni.”
Forrás: Bellosics Bálint 1895: Dodola (Adatok az esőcsináláshoz). Ethnographia 1895/1–6. 418–422.
Eperjessy Ernő: „Dojdule” (= Dodola), 1964. (NM F 227478 Néprajzi Múzeum)
Borítókép: Fortepan / Fortepan, képszám: 13358.
A cikkben publikált képi anyag a Néprajzi Múzeum és a Fortepan tulajdona, az összeállítást Baranyi Janka és Peták Imola készítették.