Hála József: Az írógépes korszak egyik utolsó mohikánja

Termelési gyakorlat, katonaság, Erika. A magyar néprajztudomány írógépes korszaka egyik utolsó mohikánjának visszaemlékezései életének a gépírással fémjelzett, hosszúra nyúlt periódusára. Hála József írásából kiderül, hogyan került kapcsolatba a gépírással diákéveiben (nem úgy, ahogy gondolnánk), hol tanult meg cirill billentyűzetet használni (nem ott, ahol gondolnánk) és mikor nyugdíjazta Erikát, az írógépet (sokkal később, mint gondolnánk).

A budapesti Szabó József Geológiai Technikum diákjaként a tanévek közötti nyári szünetekben ún. „termelési gyakorlatokon”, vagyis vidéki szakmai gyakorlatokon kellett részt vennem. Az egy-egy hónap alatt naplót kellett vezetni. Ez és az illető munkahely véleménye alapján kaptunk e munkára érdemjegyet. Harmadik gyakorlatomat 1967-ben a Heves megyei Petőfibányán töltöttem több társammal együtt. Az irodában, ahol helyet kaptunk, árválkodott egy öreg írógép. Először kíváncsiságból ültem elé, aztán egyre inkább belejöttem a gépelésbe, úgyhogy az említett naplómat ezzel írtam meg. Emlékszem, nagyon gyorsan rögződött bennem a klaviatúra, az egyes betűk helye, tehát kis idő eltelte után elég gyorsan ment a gépelés – de csak két ujjal, a két mutatóujjammal.

Hála József néprajzkutató, muzeológus, geológus 1949-ben született Alagon. Tanulmányait a Magyar Állami Földtani Intézetben (1968-tól) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1978–1983) végezte. Doktori disszertációját 1987-ben védte meg, témája a börzsönyi kőbányászat és kőfelhasználás 19-20. századi története. Az Országos Földtani Múzeum muzeológusa, tudományos munkatársa és az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszék adjunktusa volt. Főbb publikációi: Ásványok, kőzetek, hagyományok: Történeti és néprajzi dolgozatok (1995), Tudósok, kutatók, gyűjtők: Néhány fejezet a magyar néprajztudomány és muzeológia történetéből (2014)

1968. augusztus 28-án felvételt nyertem hazánk legrégebben (1869-ben) alapított állami kutatóintézetbe, a patinás és nemzetközi hírű Magyar Állami Földtani Intézetbe és ott dolgoztam egészen 2011. december 28-ig, nyugdíjba vonulásomig.  Munkaviszonyom az egyetemi tanulmányaim (1978–1983) ideje alatt sem szakadt meg, ekkor ún. “egyéni levelező hallgató” voltam.

A Földtani Intézet Észak-Magyarországi Osztályán, majd a Könyvtárában, végül a Múzeumában végig a mindennapi munka része volt a gépelés, amelyre a legkülönbözőbb írógépek (a régi, „muzeális”, gyönyörű betűs Continentaloktól és Mercedesektől kezdve a legmodernebb elektromos masinákig) álltak rendelkezésre. A legjobban egy kis német Erika táskaírógép nőtt a szívemhez, amelyet több évtizeden át használtam (ezzel írtam a szakdolgozatomat, a doktori értekezésemet, sok tanulmányt és több könyvet is) – és néha használom ma is.

A gépelésben igazán „profi” a katonaságnál lettem. 1969-től 1971-ig a váci híradós laktanyában szolgáltam, ahol géptávírász kiképzést kaptam. Ott nemcsak a latin, hanem a cirill betűs gépek használatát is megtanultam – mégpedig tíz ujjal! A leszerelés után visszaszoktam a két ujjal való gépelésre, az viszont a mai napig igen gyorsan megy!

Részletek Hála József első gépeléséből, Hála József Erika-írógépe (Fotó: Hála Noémi)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán a gépelést nem tanították, ha jól emlékszem, a tanárok a szemináriumi dolgozatokat kézírással is elfogadták, viszont a szakdolgozatot gépelve kellett beadni, szépen beköttetve. Itt is hasznosítottam gépelési tudásomat. Nemcsak a szemináriumi dolgozatokat adtam be gépelve, hanem otthon számos tárgy előadásait is legépeltem az órai jegyzeteim alapján (például Tálasi István, Barabás Jenő, Paládi-Kovács Attila, Sárkány Mihály és mások óráinak anyagát). A legemlékezetesebb és legnagyobb teljesítmény Sárkány Mihály antropológiai előadásainak szó szerinti leírása volt, ugyanis azt magnetofonfelvételek alapján készítettem.

Aztán, amikor beköszöntött a számítógépek korszaka, én sokáig megmaradtam az írógépnél – Erikánál. Teljes mértékben tisztában voltam az új technika előnyeivel, nem elvi okokból, de nemigen akaródzott az új gép elé ülni – magam sem tudom, miért. Tudtam, hogy előbb-utóbb váltanom kell, de húztam az időt. Aztán lassan eljött a pillanat, amikor már nemigen fogadták el az írógéppel készített cikkeket, egyre több lesajnáló megnyilvánulást tapasztaltam néhány kolléga részéről, éreztem, hogy nem halogathatom tovább a váltást. 2015-ben vettem egy számítógépet, leültettem magam mellé az unokámat, Noémit és megtaníttattam magamnak az alapokat, attól kezdve, hogy hogyan kell a masinát bekapcsolni. Azt hittem, hogy én voltam az „utolsó mohikán”, az utolsó, aki nem számítógépezett – de tévedtem! Mint a Néprajzi Hírek és a Honismeret szerkesztője, ma is kapok írógéppel, sőt, kézzel (!) írt cikkeket is! Másoknak meg a feleségük, barátjuk, unokájuk írják le a cikkeiket! Bizony még nem zárult le az átmeneti időszak, egymás mellett él a múlt és a jelen!  

Azóta belejöttem a számítógép használatába, naponta akár több tucatnyi levelet is megírok és azt hiszem, jól megy a Google-ban, a Hungaricana-ban, az ADT-ben stb. való kutatás is. Viszont cikket írni csak kézzel tudok, amikor úgy érzem, készen van, akkor viszem a szöveget a gépbe. Ezt így szoktam meg, valószínűleg ez már így is marad…

Erikát nyugdíjaztam (csak nagyon ritkán használom), de a megöregedett és bizony megrozzant masinát – évtizedeken át hű társamat – nem volt szívem kidobni. Itt van velem a szobámban és gondolom, néha csodálkozva nézi: mi lehet az a világító valami, amely fölé gyakran egész nap görnyedek?

Szerző: Hála József

                                                                                                   

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: