10 év, 10 kérdés Alumni-sorozatunk első évadát Móser Tamással, a Néprajzi Múzeum Földművelés-, közlekedés- és építkezésgyűjtemény muzeológusával zárjuk. Az elmúlt bő egy évben az ELTE BTK Néprajzi Intézetében végzetteket kérdeztük, hogy milyenek voltak az egyetemi éveik, mit csinálnak most és hogy mit ad a szakmai életükhöz a szakon elsajátított néprajzi tudás. Móser Tamás magyar-néprajz szakos alumnusként sokféle szerepben, munkában és intézményben kipróbálta magát: kanyargós szakmai pályakép következik!
1. Rövid bemutatkozás
Móser Tamás vagyok, néprajzos muzeológus, zenész, zenetanár. Tatabányai vagyok, tehát a néprajzi kutatás “fehér foltjából” származom. Egészen fiatalon kapcsolatba kerültem a zenével, népzenével, ez is közrejátszott abban, hogy ezt a pályát választottam. Meg persze sok más. A Skanzen, a távoli kultúrák, a világ sokszínűsége, hogy mindez megismerhető. Ez mind vonzott. Az, hogy végül nem a Zeneakadémián kötöttem ki, egy ínhüvelygyulladásnak köszönhető.
2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!
Az ötéves képzést 2002-ben kezdtem néprajz-magyar szakon (akkor még kétszakos képzés volt), 2019-ben abszolváltam az Európai Etnológia doktori képzésen, jelenleg a disszertációmhoz végzek kutatásokat. A tarjáni szőlőművelés társadalomnéprajza érdekel, illetve az, hogy milyen identitás- és hagyománykonstrukciókkal vértezik ma fel magukat a falusi szőlősgazdák. Az, hogy mi történik a “fehér foltban”, a hagyomány leple alatt.
Szűkebb értelemben vett szakmai munkát 2017-től végzek. Ekkor kezdtem el muzeológusként dolgozni a tatai Kuny Domokos Múzeumban. Ott előbb tudományos titkár, majd szakmai csoportvezető, végül állományvédelmi felelős is lettem. Szakmai csoportvezetőként intézményi stratégiát alkottam, illetve a múzeum szakalkalmazottainak (muzeológusok, restaurátorok, múzeumpedagógusok) a munkáját koordináltam. Ezt megelőzően kisebb néprajzhoz kötődő munkáim voltak ugyan, de csak időszakosan, megbízási szerződéssel.
Egészen sokáig dolgoztam szakmán kívül sokféle helyen, már az egyetem mellett is, főként zenetanárként. 2002-ben egy évet a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskolában, majd 2004-2020-ig dorogi – szintén – Erkel Ferenc Zeneiskolában tanítottam klasszikus gitárzenét. Komárom-Esztergom megyében népszerű volt Erkel. Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész diplomát is szereztem, egy ideig irodalmat tanítottam egy tatabányai gimnáziumban. Azt nagyon szerettem, de az oktatás akkori átalakításával nyilvánvalóvá vált, hogy a nyílt, kreatív és olvasásközpontú irodalomoktatás vissza fog szorulni, ilyen feltételek mellett nem tudtam volna tovább működni. Az elmúlt hét évben Magyarország egyik legnagyobb nyári táborában (Funside) együttzenélést tanítottam gyerekeknek. Voltam ezen kívül könyvesbolti eladó több helyen – még a Néprajzi Múzeumban is. Ez mind hatalmas tapasztalatot adott az emberekről, a világról.
Móser Tamás kobzán kísér a Bácsi Gyurka zenekarban 2010-ben
3. Hol dolgozol jelenleg?
Jelenleg a Néprajzi Múzeumban, a földművelés-, közlekedés- és építkezésgyűjtemény muzeológusaként dolgozom, ide tavaly ősszel volt lehetőségem visszatérni. Egy csapattal az új épületben nyíló ifjúsági és gyerekkiállítást tervezzük, ami nagyon izgalmas feladat. Sokat segít benne, hogy ennyi kapcsolatom volt a gyerekekkel az elmúlt tizenöt évben. Tagja vagyok a Múzeumi Állományvédelmi Bizottságnak is, jelenleg sok más mellett a mi feladatunk az ország múzeumainak az állományvédelmi segítése, illetve például a Nemzeti minimum kidolgozása.
Padlások kincse
4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?
Amikor először a Néprajzi Múzeumba kerültem, hivatalosan kulturális szervezőként, a gyakorlatban múzeumi bolt üzemeltetőként dolgoztam. Abban az időben nagyon sok látogatóval volt alkalmam beszélgetni: magyarokkal, külföldiekkel egyaránt. Látogatói típusokkal az egész múzeumot tíz perc alatt végigjárótól kezdve az egész nap bogarászóig. Azt gondolom, hogy a látogatói attitűdöket itt lehet a leginkább megismerni. Hosszú beszélgetések alatt. Utólag örülök, hogy három évet töltöttem a boltban.
Három év múltán ugyanakkor váltanom kellett. Mindenképpen muzeológusi munkát szerettem volna hivatalosan is végezni. Ekkor a Kuny Domokos Múzeumba kerültem mint néprajzos muzeológus. Később tudományos titkár, szakmai csoportvezető, majd állományvédelmi felelős lettem. Ott is mély vízbe kerültem: egy költözések miatt zilált néprajzi gyűjteményt kellett feldolgozni, valamelyest rendbe tenni. Erre persze nem maradt idő, hiszen tudományos titkárként és koordinátorként intézményi stratégiákat, egyéb szakmai dokumentumokat készítettem. Érdekes volt belelátni és hatással lenni egy megyei hatókörű városi múzeum működésébe felülről és valamelyest meghatározni a jövőjét. Ebben az időben sok pályázatot írtam a múzeumnak (NKA, Járásszékhely pályázat), nagyrészt sikeresen.
A tatai időszak alatt végig törekedtem rá, hogy minél több szakmai képzést elvégezzek. Ezek egyrészt a MOKK képzései (múzeumi menedzserképzés, Stratégiaalkotás, Gyűjteménymenedzsment) illetve a Néprajzi Múzeum állományvédelmi szakember képzése. Ezeknek sokat köszönhetek. Sok kollégát ismertem meg, jóval szélesebb lett a látóköröm.
5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?
Munkakörömből fakadóan a gyűjteményi kutatás a mindennapok részét jelenti, a doktori kutatáshoz kapcsolódó kutatások viszont inkább a „szabadidőre” korlátozódnak. Nagyon izgalmas időszak ez a mostani a Néprajzi Múzeum munkatársai számára: a költözés során minden műtárgyat kézbe kell venni, a raktárak minden zugát ki kell üríteni. Ez nagyon jó alkalom a gyűjtemények minél alaposabb megismeréséhez.
6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára?
Az egyetemi oktatás nagyon széles látókört és alapos tárgyismeretet adott, illetve olyan kritikai gondolkodást, ami egyrészt segít eligazodni a gyűjteményi anyagban, másrészt lehetővé teszi annak értelmezését.
Ez nem közvetlenül készen kapott tudás. Nem mondja meg, hogy mit csináljon az ember egy múzeumban egy az egyben, inkább egy olyan mély látásmód, ami bármilyen helyzetben, témában segít eligazodni.
És a gyakorlat
7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, a munkával kapcsolatos előzetes elképzeléseid mennyire valósultak meg?
Az ember egyetemistaként mást vár a szakmától. Legalábbis én mást vártam. Vagy máshogy. Nyílegyenes utat a tervezett pozícióig, nyílegyenes pályaképpel. Ugyanakkor hosszú idő, kitartás, és gyakran sok kerülőút vezet odáig.
Sokszor úgy tűnik, hogy ezek a kerülőutak kifelé vezetnek a szakmából, de ha az ember kitartó és mindig megragadja az alkalmat arra, hogy tanulhasson, fejlődhessen és még szerencsés is, akkor egyszer megtalálja a helyét. Az éppen aktuális helyét, mert ez is folyton változik. Minden kerülőúton ugyanakkor hihetetlenül sokat lehet tanulni, tapasztalni.
8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?
A szakmám a hivatásom. Ezen túl azt gondolom, hogy valamit vagy jól csinálunk, vagy sehogy. Vagy legalábbis folyamatosan törekedni kell a hitelességre és arra, hogy mondani is tudjunk valamit a tárgyunkról.
9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?
Az egyetem fontos élménye a közösség, a sorsközösség ereje. Ez élete végéig elkíséri az embert. Kedvenc témáim igazából nem voltak, legmélyebb hatást talán az európai etnológia hagyott bennem. Sok kedves emlékem van, az egyik legmókásabb talán, amikor Sárkány Mihály esti órája addig tartott, hogy ránk zárták az épületet.
10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy hallgatóinak?
Kedves Hallgatók, kicsi ez a szakma, fontosak a személyes kapcsolatok, fontosak a személyes beszélgetések. Kávézzatok sokat!
Azt hiszem ahhoz, hogy nyitott és tág látókörű kutató lehessek fontos volt, hogy engedjen szabadon lubickolni bármiben és támogasson, akinek ez volt a vállalt feladata, vagy éppen pikírten löködjön, akinek pedig az.
Szerző: Prikler Szilvia
ELTE Néprajz Blog 