10 év, 10 kérdés – Molnár Gergellyel beszélgettünk

Hogyan lehetnek hatással a lerobbant vonatok egy szakmai életútra? Hogyan lehet érvényesíteni a néprajzos szemléletmódot a MÁV-START Üzlet- és Szolgáltatásfejlesztési Igazgatóságában? Molnár Gergellyel, az ELTE BTK Néprajzi Intézet egykori hallgatójával készített beszélgetésből nemcsak ezekre a kérdésekre, hanem arra is választ kapunk, hogy milyen érzés birkakoponyával a mellkasunkon ébredni.

1. Rövid bemutatkozás

Kecskeméten születtem és nevelkedtem. Dédapám falualapító református lelkész volt Orgoványpusztán, de engem már római katolikus hitre kereszteltek. Kora gyerekkorom óta volt egy családi tanyánk Lakitelek külterületén, a homokon, erdő szélén, vasút közelében, de azért még gyalogos távra a Tiszától. Nagyon szerettem ott lenni. Akkoriban az egyik szomszédban még pásztor legeltette százszámra bürgéjét (birkanyáját), a másik tanyában idős gyógynövényes néni lakott, a vonatok meg néha épp a telkünk közelében robbantak le, és olyankor beszaladt a tanyára a masiniszta egy kanna vízért vagy telefonálni. Tízéves korom óta cserkész is vagyok, meg néptáncoltam is Kecskeméten egy keveset. Ezek az élmények egész életpályámnak meghatározó irányt adtak.

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

2003-ban iratkoztam be az ELTE-re, először magyar szakra. A lány, akivel táncoltunk a gólyabálon, néprajz szakra is járt, ő beszélt rá, hogy felvételizzem oda is, mert annyi érdekes dologról van ott szó Kőmíves Kelementől a borjúpalókákig (szopást gátló eszköz). A biztonság kedvéért belehallgattam Bali János tanár úr Állattartás előadásába, meg elnéztem a Luca-napra, aztán már ki is töltöttem az A lapot. 2004 és 2009 között végeztem el a néprajz szakot. Mivel éppen nem indult doktori képzés, egy évig magyart és honismeretet tanítottam egy kecskeméti általános iskolában. Azután már felvettek doktorira, hogy a vasút néprajzát kutattam tovább, az ELTE-n és Bécsben. Aztán következett a kecskeméti Katona József Múzeum és a nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, majd két év Kőrösi Csoma Program Nürnbergben. 2016-2020 között Bali János tanár úr felkérésére az Nemzetstratégiai Kutatóintézet Jelen- és Jövőkutatási Osztályát vezettem, főleg a határon túli magyarság társadalmát, oktatását, kultúráját, megmaradási lehetőségeiket kutattuk. Örömmel mondhatom, hogy inkább több, mint kevesebb szakmaiság mindig volt a munkaköreimben, de valahogy mindig az alkalmazott tudomány érdekelt jobban, mint az elméleti kutatások. 

1. Nürnberg környéki vasútnéprajzi emlékek nyomában 2. Balatonakali csoportkép, 2013

3. Hol dolgozol jelenleg?

A Lechner Tudásközpont Örökségvédelmi Szakértői Főosztályán dolgozom, ahol a műemlékké nyilvánítások, a törlések és a szakmai segítségnyújtás, tanácsadás a fő feladat. Illetve újabban régi álmom is teljesült: a MÁV-START Üzlet- és Szolgáltatásfejlesztési Igazgatóságának csapatát is segíthetem.

4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?

A Lechnerben az ezernél is több népi műemlékünk és 8 világörökségi helyszínünk múltját kutatjuk, jelenét igazgatjuk és jövőjét tervezzük. Itt is van alkalmazott néprajz bőven: talán elég, ha a Hortobágy pásztorkultúrájára, Tokaj borászatára vagy Hollókő népi építészetére utalok. A vasútnál pedig elsősorban a vidéki Magyarország vasúti közlekedésének fejlesztése kapcsán kell szakvéleményeket megfogalmaznom, másként szólva a jelenkori társadalom mobilitási igényeihez segítek hozzáilleszteni az idén 175 éves vasút működését, menetrendjét, infrastruktúráját és szemléletmódját.

5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?

Elmélyült, ráérős, hosszadalmas kutatómunkára jelenleg nincs módom. Igaz, a doktori dolgozathoz kapcsolódó 4 éves intenzív kutatómunkát máig sem heverte ki a szemem meg a derekam. A viccet félretéve, ha az ember az alkalmazott tudományosságban mozog, akkor ez manapság így megy, dolgozzon az ember akár muzeológiai, művelődésszervező vagy államigazgatási területen. Viszont terepmunkára világ életemben jutott elegendő idő, nem titkolom, hogy ezek a kedvenc óráim: akár egy világörökségi terület felméréséről, akár egy vasúti mellékvonal beutazásáról és az utasokkal való beszélgetésről, akár határon túli vagy diaszpóra-kutatásokról legyen szó.  

6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára? 

Jelentős mértékben. A legtöbbet a Bevezetés a néprajzba, Földművelés, Állattartás, Népcsoportok, Népszokás, Néphit, Néprajzi muzeológia jegyzeteimet használtam a munkám során is. Leghasznosabb a Bali János vezette terepgyakorlat (Szokolya) és a múzeumi gyakorlatok (Szeged, Cegléd) voltak. Azon szerencsés kevesek egyike vagyok továbbá, akik Mendén végezhettünk néprajzi tanítási gyakorlatot is Baksa Brigitta irányításával.

1. A néprajzkutató természetesen hangszeren is játszik, ha muszáj 2. Első könyvbemutatóm Gráfik Imrével Balatonalmádiban 2017-ben 3. Gyűjtés közben a felsőtárkányi kisvasúton

7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, a munkával kapcsolatos előzetes elképzeléseid mennyire valósultak meg?

A szó klasszikus, amolyan Bálint Sándor-os, Tálasi István-os értelmében nem merném magam teljes értékű néprajzkutatónak mondani, igaz, kételkedem is benne, hogy a 21. században ez még lehetséges-e egyáltalán. Pedig voltak, vannak ilyesfajta álmaim és szeretnék egyszer majd méltó lenni erre a címre, ebbe a képzelt arcképcsarnokba belépni, de ahhoz még nagyon sok a teendőm. 

8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?

Nem tudok egyetlen dolgot mondani. A népi kultúra minden szegmense részben is és nagy egységében is, szellemi és tárgyi alkotásaiban is halhatatlan érték, ezért őrzendő, megtartandó. 

Hogy eleink fenntartható módon éltek, és tudásukból sokkal több minden felhasználható, mint gondolnánk – akár a saját háztartásunkban is. Beszélgessünk az idősekkel, résztvevő megfigyeléssel kövessük életüket, mert nem csak fogásaik, munkakultúrájuk, hanem egész hozzáállásuk a világhoz páratlan, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a következő generációkba át tudott öröklődni a tudásuk! 

Hogy a határon túli magyar, a nyugatra elszármazott magyar ugyanolyan értékes, mint a trianoni Magyarországon maradt nemzettársa.

9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?

Mindenekelőtt két kedves tanárlegendám alakját és óráit: Kocsis Gyula és Szilágyi Miklós tanár urakat, mindketten sűrűn eszembe jutnak. Nagyon szerettem a néprajzi szemináriumokat és a folklorisztikai előadásokat, de még jobban a kirándulásokat. A gyűjtési gyakorlat, amelynek levezetésében szállásadóként segédkezhettem Bárth Dániel tanár úrnak 2007-ben Lakiteleken és Tiszaalpáron is szép emlék, bár még mindig nem dolgoztam fel, hogy az utolsó éjjel a hallgatók birkakoponyát helyeztek el a mellkasomon, amikor a tábortűz mellett hajnalban elaludtam. Különleges hangulata volt még a szegedi néprajzosokkal közös csólyospálosi tanyázásoknak is. 

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy hallgatóinak?

Az elmúlt hónapokban, években viszonylag sűrűn megfordultam az ELTE Néprajzi Intézet patinás termeiben. Egyfelől jólesett, ahogy megcsapott az a jellegzetes, avittas régi szag, az idős bútorok, termek hangulata, a falfirkák, amelyek még 2005 táján keletkezhettek. Másfelől pedig látom, hogy a legkorszerűbb pedagógiai eszközöket is használják, folyamatosan frissítik a tananyagot a legfrissebb kutatásokkal és szakirodalommal, és a szakma nagynevű oktatóit cserkészik be speckollokhoz. Ez így egy nagyon kedvező keverék szerintem. A diákoknak azt ajánlom, utazzanak sokat néprajzi tájainkra, falura. Ismerjenek meg minél több intézményt, tegyenek szert barátokra, kedves adatközlőkre (na jókor mondom ezt persze egy világjárvány közepén… de egyszer csak vége lesz már!). Azt is üzenném, hogy 

a néprajz az egyik legtarkább egyetemi szak, ezért sokfelé helyt lehet állni, és friss szemléletet lehet vele becsempészni a legkülönfélébb intézményekbe. 

A tanárokat pedig kérem, ne sajnálják az időt, hogy a diákok pályára állítását segítsék, és pályájukat alumni jelleggel kövessék, mert nem könnyű manapság (se) jó és legalább egy kicsit néprajzos állást találni, sem a pályán megmaradni. Sok lemondást és a szakma iránti rajongást kívánja meg mindkettő.

Szerző: Prikler Szilvia