„Állandóan azt halljuk, hogy Putyin a legnagyobb médiastratéga, de ott (az ukránok kezében – a szerk.) a második világháborús szál, a nemzeti hősök, a mítoszteremtés, amiért mégsem tudják az oroszok hazai terepen megnyerni a médiaháborút. Röviden: Megy a levesbe a háború iránti lelkesedés, Putyin propagandistáira lehetetlen feladat vár.“ – írta egy hete Twitterén Ian Garner. A történész ezzel a posztjával talán teljesen véletlenül tenyerelt bele egy, a közösségi médiában virágzó (poszt)folklórműfaj variánsaiba. Bobák Szilvia, másodéves doktoranduszunk esszéjét olvashatják aktuálpolitika és folklórjelenségek kapcsolatáról és egy illékony folklórműfajról.
Ian Garner történész évek óta foglalkozik az orosz propaganda működésével. Hamarosan megjelenő könyve, a Stalingrad Lives: Stories of Combat and Survival például a II. világháborús sztálingrádi csata propagandáját dolgozza fel, de érdeklődése kiterjed a jelenkutatásra is. Nagy ismerője annak, hogy hogyan működteti az orosz állam kedvenc történelmi narratíváit a közösségi médiában. Nem új keletű gondolat, hogy a média és a narratívagyártás sokkal több, mint a háborús tudósítás eszköze: fegyvernem is. Gondoljunk csak Joseph Goebbels propagandaminisztériumára vagy a szovjet állami propagandára – a 2022. februárjában kirobbant, jelenleg is tartó ukrán-orosz háború pedig azt mutatja meg, hogy a narratívagyártás az új médiakörnyezetben is kiválóan működik.
Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az orosz médiastratégiánál sokkal jobban sikerült az ukrán. Pedig az orosz kormány narratívája mögött egy hosszú idő alatt felépített, költséges médiabirodalom van, az ukránoknak viszont megszállott ország lévén hirtelen, kis költségvetéssel kellett kialakítaniuk a háborús kommunikációs stratégiájukat. Az orosz narratíva annyira precíz és kimunkált, hogy kedve szerint bárhogyan el tudja mesélni a történelmet, még a leninista és cárista gondolatokat is össze tudja békíteni, ha arra van szükség, és a közös valósághorizontunkat elbizonytalanító, komplex alternatív valóságok megalkotására is képes. Mégis van valaki, akinek (egyelőre?) az erejét talán még az orosz narratívagyártás sem tudta felmérni: ő nem más, mint maga Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij, akinek (kis túlzással) egy hrivnyát nem kellett költenie arra, hogy toronymagasan vezessen a háborús narratíva- és mítoszteremtés versenyében.
A közös, (imaginárius) valósághorizont eltűnésével a posttruth-érába lépünk be, ahol a legalapvetőbb világértelmezéseink válnak megrengethetővé. Vajon most valóban háború van? – töprenghetne egy földönkívüli, ha az orosz mellé odatennénk az amerikai média sajtótermékeit is, hogy foglalja össze, mi történik most a világban. Jelenleg még az ukrán-orosz háború ténye sem közmegegyezés tárgya, így nem lehet alapja a közös valóságértelmezésünknek sem. A mai napig nem hangzott el az oroszok szájából az a szó, hogy война (vojna, ‘háború’), következetesen cпецоперация-ként, (szpecoperacija-ként, ‘különleges katonai műveletként’) hivatkoznak az orosz-ukrán háborúra. Apróság, nyelvi különbség, mondhatnánk, ha nem látnánk a vízbe dobott kavics hullámveréseit is: például hogy egy Harkovban élő huszonéves lány Moszkvában élő anyukája nem hiszi el, hogy Harkov bombázás alatt áll. “A szüleim megértik, hogy itt valami katonai akció zajlik. De azt mondják: »Az oroszok azért jöttek, hogy kiszabadítsanak! Nem tesznek tönkre semmit, nem fognak hozzád érni. Csak katonai bázisokat vesznek célba.« (…) Nagyon megijesztett, amikor anyám szó szerint idézte az orosz tévé szavait“ – mesélte a BBC-nek.
Ezen a ponton érthető, ha elbizonytalanodik az olvasó. Mi köze az orosz vagy ukrán propagandának a folklórhoz? Russell Frank amerikai folklorista nevéhez kötődik a newslore, azaz a ‘hírérzékeny folklór’ kifejezés. 2011-es kötetében (Newslore: Contemporary Folklore on the Internet) a folklórműfajokat médiakörnyezetükhöz való kitettségük szerint csoportosítja. E szerint vannak olyan folklórműfajok, melyek értelmezése jobban, és vannak, amelyeknek kevésbé függ a médiakörnyezetük ismeretétől. Minden olyan folklór/posztfolklór jelenséget newslore jelenségként határoz meg, ami az adott médiakörnyezet nélkül (szinte) értelmezhetetlenné válna. A newslore jelenségei a legillékonyabbak: nemcsak 50 év múlva szorulna az értelmezésük kommentárokra, de akár már néhány hét, hónap vagy év múlva is sűrű magyarázatok közepette lehetne csak megfogni a jelenség lényegét. Éppen ezért nehezen gyűjthetők, ha valaki mégis megpróbálkozik vele, akkor legalább annyira médiakutatónak kell lennie, mint folkloristának. Ráadásul a newslore kortárs műfajai hihetetlenül gyorsan tűnnek fel és le, ha ez a műfaj- és jelenségbemutatásra fókuszáló esszé pár hét vagy hónap múlva születne, akkor biztos, hogy teljesen más stratégiákkal és jelenségekkel találkozna a kutató. Ugyanilyen problematikus az archiválása is: az eredetileg összegyűjtött tartalmak jelentős hányada néhány nap múlva már törlésre is kerül a közösségi média felületeiről.
Ilyen posztfolklór-newslore produktumok a közösségi médiát elárasztó Zelenszkij-lore (‘Zelenszkij karaktere köré épülő folklórproduktumok’) szövegek, videók is, amelyek (egyelőre?) kifogták a szelet Putyin vitorlájából, és nem várt fordulatot hoztak az ukrán-orosz médiaháborúban és elnöki imázsépítésben. (A Zelenszkij-lore-nak megvan a maga párja, a Putyin-lore is, sőt, a kettő aligha lehetne meg egymás nélkül. Az alábbi merítés azonban –főként hozzáférési nehézségek miatt – most kifejezetten Zelenszkij folklorizálódó karakterére koncentrál.)
A nemzetközi sajtó a napokban sorra hozta le portréanyagait az ukrán elnökről, amikből mindenki egy életre megtanulta, ki is az a Zelenszkij. (Magyarul például itt, itt és itt olvashatjuk el a cikkesített CV-ket.) Az ukrán elnök élettörténete végtelenül 21. századi, és végtelenül alkalmas arra, hogy a háború kitörésének pillanatától kezdve uralja a közösségi médiát. Az ukrán narratívagyártás kvázi kalákaszerűen, spontán kiszerveződött, a munkát – az oroszokkal szemben teljesen ingyen – a közösségi médián lógó, amerikai-európai fiatalok végzik el. A Zelenszkij-lore gyökere, mint azt sok más folklórműfajnál is megfigyelhetjük, azonban mégiscsak szakemberekhez kötődik. Ukrán erőforrás híján a Zelenszkij-médiakommunikáció legfőbb építőköve a nemzetközi média megnyerése és használata. A professzionális híroldalak tudósításai, Zelenszkij nemzetközi sajtónak adott interjúi aztán a közösségi médiában ezerféle módon kelnek szárnyra és válnak aztán (poszt)folklór jelenségekké.
Az nlc.hu, az index.hu és a hvg.hu Zelenszkij-portrécikkeinek címei és nyitóképei
A folklorizáció számos formában megtörténhet a közösségi médiában, vegyük például a TikTok közösségi platform esetét. A felületet használók pillanatok alatt össze tudnak vágni egy-egy videót, amihez zenét, hanganyagot sem kell külön feltölteniük, csak választani az applikáció által felajánlott audiotartalmak közül. A hanganyag kiválasztása sokszor intencionális, többletjelentés társulhat egy-egy választható hanghoz, ezeket a felület (alkalmi) értelmezőközösségei egyértelműen dekódolni tudják. Egyes esetekben nemcsak a zene, hanem a mozgás vagy a vágásmód, esetleg a feliratozás is többletjelentéssel bírhat. A felületen nagyon könnyen lehet montázsolni vagy akár újravágni a professzionális sajtóorgánumok cikkeit, videóit. A művelettel egyrészről a nem-professzionális tartalomgyártók egyéni stratégiák mentén értelmezik a hírt, másrészről viszont az értelmezéssel együtt adják tovább az információt. Az eredeti hír bizonyos elemei szükségszerűen kihullanak, más elemei viszont felnagyítódnak. A narratívagyártás, propagandagyártás egyik legfontosabb jellemzője éppen ez: hogy üzenete világos, egyértelmű és felnagyított legyen, pontosan úgy, ahogyan a TikTok-montázsokban is történik.
A médiumok kedvező adottságai viszont még nem elégségesek a hős-imázs megszilárdításához. Zelenszkij esetében szükséges hozzá a népmesei alaphelyzet is. Az említett Zelenszkij-narratívák szinte mindegyike a következő népmesei képletet alkalmazza: adott egy szuperhatalom (Oroszország) a megközelíthetetlen, rideg, szívtelen elnökével (Putyinnal), akiről még azt sem tudni, pontosan hány gyereke van, és aki megtámadta a “kistestvérét” (Ukrajnát). (Hasonló népmesei képlettel, természetesen más felállásban találkozunk az orosz narratívaépítés oldalán is.) Az ország első számú emberének (Zelenszkijnek) ráadásul mintha csak Hollywoodban rakták volna össze a történetét. “Előző életében” humoristaként, színészként, szinkronszínészként dolgozott, nemcsak hogy ő volt a Paddington maci ukrán hangja és megnyerte az ukrán Dancing with the Stars tévés táncműsort, de A nép szolgája (Слуга народу, szluha narodu) című ukrán vígjátéksorozatban eljátszott egy történelemtanárból lett ukrán politikust, aki (majdnem) eléri, hogy EU-tagságot kapjon az országa. Sőt, a sorozat után nevezték el a A Nép Szolgája pártnak Zelenszkij pártját.
1. “2015-ben Zelenszkij elnök egy vígjátékban szerepelt Ukrajna elnökeként. Az egyik jelenetben Merkel német kancellár felhívta Zelenszkijt az európai uniós tagság miatt. Zelenszkij a mai napon megkezdte Ukrajna EU-ba való belépésének formális folyamatát.”, 2. “Egy botcsinálta elnök története”, 3. Most hadvezér 💙💛
Zelenszkij családi háttere nagyon jól ismert, ami kulcsfontosságú a közösségi médiában zajló mítoszteremtésben. Például nevetségessé teszi Putyin ukrán antiszemitizmussal kapcsolatos érveit Zelenszkij gyakran hangoztatott zsidó identitása és a holokauszt során meghalt ősei. Az egyik legnépszerűbb Zelenszkij-lore tartalom jelenleg az, amikor Zelenszkij a háború közepén interjút ad egyszerre több amerikai hírtévének, aminek részleteit kitették a híroldalak Twitterére is, és az interjú közben kapja a hírt, hogy egy orosz rakéta miatt megsérült a Babij Jar-i holokauszt-emlékmű. Ezekben a tartalmakban sajátosan fonódik össze a jelenlegi ukrán háború traumája és a traumák traumájának, a holokauszt emlékének meggyalázása, így a tartalmakban garantált az ukrán erkölcsi fölény. (Zelenszkij alakja és az ukrán nép, ukrán hadsereg metonimikus kapcsolatban áll egymással.)
1. “Egy ukrán zsidó családnak négy fia volt. Hármat megöltek a nácik, csak egy élte túl, Szemjon Ivanovics Zelenszkij, aki a Vörös Hadseregnél szolgált a II. világháború alatt. Az ő unokája az ukrán elnök, Zelenszkij.” 2. “Dolgozok és alszok, ennyi.” – Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij azt mondta, hogy csak egyszer látta családját azóta, hogy Oroszország egy héttel ezelőtt megszállta országát. Egy orosz rakéta éppen a kijevi Babyn Yar holokauszt emlékhely melletti TV-toronyba ütközött, amikor újságíróknak beszélt.” 3. “Az ukrán elnök Zelenszkij (aki zsidó), amikor Putyin N@tsee-nak nevezi. És voltak rokonai, akik átélték a h0l0k@usztot.” (A náci és holokauszt szó miatt a videót a TikTok törölhetné, azért írják más karakterekkel – a szerk. )
Másrészről számos fotón, videón Zelenszkij fiatal családapaként jelenik meg, szerény, tipikus ukrán konyhában, házi ételekkel megpakolt asztal körül vagy bensőséges hangulatú családi tablóképeken. Ezek a tartalmak különösen kiemelik Zelenszkij kisemberségét, azt sugallják, ő egy közülünk, csak véletlenül valósággá vált a vígjátéksorozat, amiben politikust játszott.
1. “Tavaly Volodimir Zelenszkij elnök meghívta a CBS News-t, hogy a szülei otthonában reggelizzenek.” 2. “Igazi unikum” 3. “Tisztelet!” 4. “Az ukrán elnök sír”
Megint más tartalmakban Zelenszkij katonai, háborús érdemei kerülnek előtérbe. Például az a mitikus elem, hogy a The Times értesülése szerint a háború egy hete alatt már háromszor próbálták megölni őt, vagy hogy az Egyesült Államok felajánlotta számára a kimenekítést, ő mégis Kijevben akar maradni.
1. “Borotválatlanul, pólóban: az ukrán miniszter, Volodimir Zelenszkij azt mondja, három napja nem látta a gyerekeit.” 2. “Amikor Zelenszkij túlél három merényletet is” (A videó a deepfake technológiáját használja – a szerk.)
Végül: a Zelenszkij-lore Zelenszkij átlagemberségét hangsúlyozza és intim terekben, szituációban (konyhában, gyerekei mellett, édesanyja fiaként) láttatja őt, zsidóságát kiemelve mintegy modern makkabeust gyárt belőle, aki mögött ott áll a holokauszt-trauma is biztosítékként vagy akit, akárcsak egy mondában, eddig háromszor akartak megölni. Mindezeken túl azonban egy másik, megmosolyogtató, de mégis nagyon erősnek bizonyuló eszközzel is él: egyes tartalmak Zelenszkijt mint férfit mutatják be, akiért élnek-halnak a nők. A TikTok-, Twitter- és Tumblr-kultúrák gyakran tematizálják a feminizmust és a toxikus maszkulinitás kérdéskörét, a Zelenszkij-lore még ebbe a diskurzus-cunamiba is belekeveredik.
1. “Két kép, két elképzelt vezetés. Brutális így egymás mellett…, 2. “Egy putyinokkal teli világban legyél Zelenszkij!” 3. “Az év legszexibb embere: 2021 vs. 2022” 4. “FRISS HÍR: Most minden nőnek az életedben legalább egy kicsit bejön Volodimir Zelenszkij és ez ellen abszolút nem tudsz mit tenni.” 5. “Zelenszkij ma a csapatával issza a kávéját. Zelenszkij egy igazi hős.”
A TikTok jelenleg legnépszerűbb Zelenszkij-tartalmai Putyin toxikus maszkulinitását állítják szembe Zelenszkij férfias, de nőket tisztelő sármjával. Érdekes megfigyelni, hogy sok Zelenszkijről készített tartalomban jelenik meg a terített asztal és az ukrán konyha – még a katonai bunkerben is – ami összeköti őt a női, otthoni terekkel, egyúttal lágyítja az államférfi-képét. De népszerűek a már-már eroticizált bemutatásmódok is, az uniformis szexualizálása, a félmeztelen, sportos, katona-test vagy az angol daddy szó különböző jelentéseivel való nyelvi játék (‘apa’, ‘főnök’ de ugyanakkor akár: sugar daddy is).
1. “A maszkulinitás kicseszettül szexi, ha nem toxikus.” 1. “A legkeresettebb férfi manapság”, 2. cím nélkül 3. “EZ AZ EMBER.” 4. “A tény, hogy az emberei mellett áll. OLYAN SZEXI” 5. “Egy fotókollekció az Instagram-oldaláról – csak neked!”
Mindennek talán a fele is elég lett volna ahhoz, hogy a közösségi média amatőr, félamatőr tartalomkészítői a maguk eszközeivel, a nemzetközi média termékeire támaszkodva erős háborús hős-imázst gyúrjanak össze az ukrán elnöknek. Ráadásul Garner szerint az oroszoknak azért volt olyan sürgős letiltani a közösségi média platformokat, mert ők is érezték, hogy nagyon jól sikerült az ukrán narratívateremtés, és beszivárogva az orosz nyilvánosságba, belülről is bomlasztani kezdte a putyinista beszédmódot.
Ilyen az, amikor a folklór kilép az apolitikus térből és térdig gázol az aktuálpolitikában. Keszeg Vilmos A történetmondás antropológiája kötetben azt mondja: “minden kornak megvannak a történetei, történetmondási és -hallgatási preferenciái, szabályai és habitusai” (Keszeg 2011: 15). Ezekhez a korra jellemző médium is tartozik. A jelenlegi háborús légkörben az emberek nemcsak fogyasztják az aktuálpolitikai tartalmakat, de formálják is azokat – a közösségi média extrém illékony, internetes folklórproduktumain keresztül.
A szerző köszönettel tartozik a szerkesztésért Leichter Lillának és Ilyefalvi Emesének.
Kapcsolódó irodalom:
- Christakis, Nicholas A. – Fowler, James H. (2010): Kapcsolatok hálójában. Mire képesek a közösségi hálózatok, és hogyan alakítják sorsunkat? Typotex: Budapest.
- Fish, Stanley (1996): Van-e szöveg ezen az órán? Testes Könyv I. Ictus-JATE: Szeged, 265–288.
- Frank, Russell (2011): Newslore. Contemporary folklore on the internet. University Press of Mississippi: Mississippi.
- Garner, Ian (2018): The Myth of Stalingrad in Soviet Literature, 1942-1963. University of Toronto: Toronto.
- Gerbner, George (2002): A média rejtett üzenete. Válogatott tanulmányok. Osiris: Budapest.
- Keszeg Vilmos (2011): A történetmondás antropológiája. Néprajzi Egyetemi Jegyzetek 7. KJNT: Kolozsvár.
Szerző: Szilvia Bobák
ELTE Néprajz Blog 