2021. június 7-18. között került megrendezésre a Folklore Fellows 10. nyári egyeteme, a finnországi Joensuu városában működő Kelet-Finnországi Egyetem (University of Eastern Finland – UEF) szervezésében. A nyári egyetem ezúttal az erőszak és a hagyományok kapcsolatára fektette a hangsúlyt (The Violence of Traditions and the Traditions of Violence), a folklóralkotásokat, a folklorisztikai kutatásokat és a kulturális örökség jelenségeit véve górcső alá. Doktorandusz-hallgatónk, Pajor Katalin is résztvevője volt az eseménynek, beszámolójával nem csak visszaemlékezik a nyári egyetemen elhangzottakra, de kollégáit is biztatja a jövőbeli részvételre.
A Folklore Fellows 10. nyári egyeteme olyan klasszikus témákra kívánt fókuszálni, mint az etnocentrizmus, a rasszizmus, a szexizmus (például mint a humor forrása), vagy a folklórszövegekben fellelhető brutalitás (ld. sok népmese esetében). Emellett olyan, a folklorisztikában ritkábban vizsgált jelenségeket is meg kívánt ragadni, mint a szubkultúrákhoz tartozó verbális megnyilvánulások, elbeszélések, hagyományok; az átmeneti rítusok erőszakos formái, elemei; a gyűlöletbeszédek; a háborúkról, lázadásokról szóló hétköznapi, köz- és népnyelvi elbeszélések, hősökről és hőstettekről szóló narratívumok; a családon belüli erőszak és más típusú bántalmazásokról szóló történetek; a becsületgyilkosságok; a bevándorlással összefüggésben elkövetett erőszakos cselekmények áldozatainak elbeszélései; a szexuális zaklatás és a nemi erőszak hagyományosított mintái; a női és férfi nemi szervek megcsonkításának legitimációs folyamatai; az állatokkal való erőszakos viselkedést megkövetelő vagy bemutató kulturális események, sportok; az emberi és a nem-emberi kultúrák, az életkörülmények kisajátítása; valamint a gyarmatosítás, a kolonializmus és az új-kolonializmus jelenségei.
A nyári egyetem két fő részből állt, az első héten neves kutatók előadásait hallgathatták meg mind a résztvevők, mind az érdeklődők; majd azok a fiatal, többnyire a disszertációjukon dolgozó szerencsés kutatók, hallgatók, akik az eseményre kiválasztásra kerültek a jelentkezők közül, feltehették kérdéseiket az előadóknak, élőben beszélgethettek, vitatkozhattak a felmerült témákról. Ők a második héten a négy lehetséges workshop egyikén is részt vehettek. A workshopra való felkészülés részeként a csoportok tagjai áprilisban és májusban is találkozhattak már egymással és az adott csoport vezetőivel két-két alkalommal az online térben, úgynevezett „Book Club”-ok, olvasóklubok keretében. Ezeken a felkészüléshez szükséges szakirodalmakat, témákat vitatták meg. A szakmai műhelyekre saját kutatással is készülni kellett, a második hét alkalmain az előadásokon elhangzottak mellett ezek a szövegek kerültek megvitatásra. Mindenkinek kommentálnia kellett egy csoporttársa munkáját, emellett minden szöveghez két-két kérdéssel kellett készülnie. A nyári egyetem sikeres elvégzéséért 10 kredit járt (ECTS), amely az egyetemi tanulmányokba is beszámítható, ehhez azonban még egy angol nyelvű tanulási napló (10-15 oldal) leadása is szükséges volt. Az előadások szöveges változatai nyomtatott formában is megjelenésre kerülnek a későbbiekben. A kötetben helyet kaphatnak a résztvevők által írt legjobb tanulmányok, illetve más fórumokon is lehetőség van az eredmények publikálására.
Az első héten naponta kettő, összesen tíz vitaindító előadást hallgathattunk meg, ezek szinte mindegyike kapcsolódott valamelyik workshop tematikájához. Elsőként Niina Hämäläinen és Lotte Tarkka előadásában Aino (fiatal, hajadon lány, aki erőszak áldozata lesz, ami végül az őrületbe kergeti), a Kalevala finn nemzeti eposzban megjelenő, majd számos népi és nem népi művészeti ágban ábrázolt történetén keresztül a nemi erőszak és az öngyilkosság textualizálásnak folyamatait, hatásait, illetve mai szemmel nézve nem rossz célokat szolgáló, mégis manipulatív felhasználási lehetőségeit mutatták be. Ilyen volt a #metoo mozgalom finn változatában (#lääpijät) a történet személyes tragédiaként való értelmezése. Az eredeti kontextusban ugyanis valójában az eset sokkal inkább egy, családokat érintő társadalmi problémát igyekszik kifejezni. Ezután Charles L. Briggs a madárinfluenza (H5N1) és a koronavírus (SARS-CoV-2) járványainak segítségével az erőszak fajokon keresztül történő mozgását, terjedését vizsgálta meg. Elméletében az állatfajokat mint a vírus hordozóit, terjesztőit interpretálta; ezzel egyrészről az emberi faj irányába erőszakos cselekményként határozta meg a vírus átadását, másrészt megvizsgálva az ebből a gondolatból kiinduló, az állatokkal szembeni erőszakos viselkedés (például az állatállomány legyilkolásának) mozzanatait legitimizáló narratívákat. A kutató fajok közötti (ember-állatfajok) kapcsolatok, illetve erőszak dinamikáját a médiumokban, és főként a közösségi média felületein terjedő narratívák segítségével igyekezett megragadni, különös figyelmet szentelve a lehetséges interakciók helyszínei, így például a vuhani piac ábrázolási módjainak.
A második napon Sadhana Naithani az indiai Panchatantra-bélyegeken való ábrázolásán keresztül azt igyekezett bizonyítani, miként legitimizálta a nem emberi fajokkal (legyen akár szó dehumanizált emberi csoportokról), állatokkal szembeni erőszakot az indiai folklór, illetve a brit tudományosság által kolonializált, később posztkolonialista indiai folklorisztika. Ezután Stein R. Mathisen a norvégiai számi népcsoport mai etnikai reprezentációjában igyekezett tetten érni a norvég nemzeti folklorisztika kolonizációs hatásait, különös tekintettek a külső szemlélődők felé, főként turisztikai célból sugárzott képre. A harmadik napot Terry Gunnell előadása nyitotta, ő az erőszak és az álarcok közötti kapcsolatot igyekezett feltárni számos példa segítségével, melyek a skandináv országok népi szokásaiban fellelhető maszkhasználattól kezdve egészen kortárs példákig terjedtek. Ezután Regina F. Bendix az 1967-es izraeli-palesztin háborúról szóló személyes narratívákat vizsgálta meg. Arra kereste a választ, hogy miként kerül elbeszélésre az erőszak ezekben a szövegekben. Milyen személyes vagy csoportszintű szűrők működnek az erőszakos jelenségek pozicionálásában, értékelésében, értelmezésében?
A negyedik napon Valdimar Hafstein egy izlandi birkózásszerű sport (Glíma) kulturális örökséggé válásának folyamatát foglalta össze, a nemzeti maszkulinitás képre való hatására, a modernitás szerepére fókuszálva. Ezután Neill Martin az erőszaknak a skót kézilabda-bajnokságban játszott szerepét vizsgálta meg. Az utolsó napon Nona Shahnazarian rendkívüli előadására került sor. Ő örmény menekültekkel készült interjúk elemzésén keresztül arra kereste a választ, hogy etnikai tisztogatások során miért segítenek bizonyos személyek az áldozatokon, míg mások nem. Olyan szomszédsági közösségeket mutatott be, ahol az azeri lakók figyelmeztették, sőt életük kockáztatása árán is védelmezték az örmény szomszédaikat. A nyári egyetem első hetét a főszervező, Pertti Anttonnen zárta. Ő az előadásokon felmerült témák összefoglalása mellett a folklorisztikának az erőszak értelmezésében, legitimizálásában játszott szerepére hozott példákat történeti távlatban, a kolonializmus folyamatait finn esetekkel támasztotta alá, valamint a diszciplína jövőbeni feladataira, az önreflexió fontosságára hívta fel a figyelmet.
A szakmai műhely négy témában került meghirdetésre, ezek mindegyikén hét doktori hallgató és négy tapasztaltabb kutató (kettő a szervező egyetemről, kettő a Folklore Fellows tagjai közül, a témában jártas személy) vett részt. Az első Regina F. Bendix és Valdimar T. Hafstein szakmai irányítása alatt valósult meg. Ez a „Játékból háború: gender, emlékezés, uralkodás” (From Game to War: Gender, Memory, Domination) címet viselte, és az erőszak különböző formáit igyekezett szemügyre venni, a piszkálódástól egészen a véresen komoly eseményekig. Nagy hangsúlyt fektetett a kulturális örökség, az egyéni és a kulturális emlékezet jelenségeire. Olyan kérdésekre kereste a választ, mint hogy miként kerül ábrázolásra a hatalom, vélten miben gyökerezik annak vonzereje, és hogyan jelenik meg ezekben az erőszak lehetősége. Milyen lenyomatot hagynak az emlékezet jelenségeiben a „győzelem” és „vereség” fogalmai köré szerveződő, kulturálisan kialakított koncepciók? Miként ragadható meg ez a hatás az egyéni és történeti narratívákban, szövegekben? Hogyan találhatóak meg azok az irányjelzők, vizuális és narratív elemek ezekben a kulturális termékekben, amelyek segítik a kutatót az értelmezésben?
A második műhelyt Sadhana Naithani és Nona Shahnazarian vezette, ennek címe „Gyarmati hagyományok, etnikai konfliktusok és a tradicionalitás posztkoloniális kihívásai” (Colonial Traditions, Ethnic Conflicts, and Postcolonial Challenges to Traditionality) volt. A workshop az erőszak jelenségeit két irányból közelítette meg. Az egyik téma a kolonializmus és annak kulturális beavatkozása, hatása, lenyomata volt. A workshop lehetőséget biztosított arra, hogy ennek a diszciplínának az irányából megközelítve friss, jövőbe mutató gondolatokat fogalmazzanak meg a kolonialitásról, a dekolonializációról és a posztkolonializmusról. A második témakör az etnikai konfliktusokat ölelte fel, beleértve a nemi erőszak és az etnikai tisztogatások jelenségeit is. A szakmai műhelyen megvitatásra kerültek a politikai, etnikai jellegű erőszak, az etnikai tisztogatás, a népírtás, a trauma, és az ezekre való emlékezés kutatásának módszertani megközelítései. Emellett központi téma volt a hagyományőrzés és a hagyományosság manipulatív felhasználása az erőszakos gyakorlatok legitimációja érdekében.
A harmadik műhelyt Terry A. Gunnell és Peter Jan Margry professzorok irányították. Ők az erőszak ábrázolására, ábrázolási módjaira fektették a hangsúlyt, különös tekintettel az internetnek ezekben a folyamatokban való szerepére (Violence Performed: The Dark Side of Traditions, Youtube and Everyday Life, from Masking Practices to Shootings and ISIS). A szakmai műhelyen megvizsgálták az erőszaknak a hagyományokban és a mindennapi életben megjelenő különböző ábrázolási és előadási formáit, illetve az erőszak ábrázolásának módszereit igyekeztek megragadni a tradicionális és mindennapi kulturális termékekben. Ők az erőszakot vagy annak elemeit ábrázoló eseményt egy térben és időben lefolyó előadásként (performance) értelmezték, amelyben a résztvevők mint előadó vagy mint közönség működnek, és transzformatív (átalakító) vagy transzportatív (forgalmazó) élményben részesülnek. A kulcskérdés tulajdonképpen az volt, hogy egy adott eseményen mi történik, és miért. Az erőszak sok performatív jellegű szokás, rítus része volt és része az idők kezdete óta. Különösen a különböző átmeneti, főként beavatási rítusokban, csoportok közötti konfliktusokban, kaotikus jellegű népi szokásokban (lakodalom, farsang) találkozhatunk vele. Ez utóbbiakban gyakran kapcsolódik össze különböző álarcok, maszkok viselésével is. Manapság az erőszak bemutatása, ábrázolása kulcsfontosságú szerepet játszik különböző terrorista csoportok (Al-Kaida, ISIS) működésében is. Ezek fennmaradása főként a közösségi média és az internet közvetítésének segítségével valósul meg. Ezekben az esetekben az a közös, hogy az erőszakot magát tekintjük hagyománynak, vagy a hagyomány egy formájának, múltbéli megvalósulását, kontinuitását véve alapul. Ez további kérdéseket vet fel az internet közvetítő szerepéről, valamint az erőszaknak a képernyőkön (online, tévében, moziban) megjelenő ábrázolása és a mindennapi életben, az utcákon megvalósuló, önmagunk vagy mások ellen irányuló erőszakos cselekmények közötti kapcsolatról. Az ilyen jellegű kérdések performatív megközelítése új szempontok széles skáláját nyitja meg a kutatók előtt, – ilyen szempontokat igyekeztek a workshop részvevői megfogalmazni.
A negyedik workshop Stein R. Mathisen és Charles L. Briggs koncepcióit követte, a szervező egyetemről Tuulikki Kurki, és Pertti Anttonnen csatlakozott a csapathoz. A szakmai műhely címe („Hogyan terjed az erőszak szövegek, műfajok, cselekmények között?” – How Violence Moves across Text, Genre and Enactment?) szemléletesen foglalta össze a témát: az erőszak formáinak szövegeken, műfajokon, sőt fajokon átívelő mozgásán volt ugyanis a hangsúly. A kiinduló gondolatot Américo Paredes With His Pistol in His Hand (Pisztollyal a kezében) című munkája adta, aki már ebben az 1958-ban kiadott kötetben is felhívta a figyelmet az erőszak lehetséges központi szerepére a folklorisztikában. Az e téren való vizsgálódások azonban csak közel egy fél évszázaddal később folytatódtak. Paredes nyomon követte, hogy hogyan mozognak az erőszakról szóló narratívák a különböző médiumok közötti, társadalmi és műfajhatárokon keresztül; az általa vizsgált Gregoria Cortés történetét ugyanis újságokban, táviratokban, és periratokban is lejegyezték. A nyári egyetem alkalmain az a kérdés került középpontba, hogy az erőszakról szóló beszámolók körforgása és ennek hatásai miként kapcsolódnak a műfajok és médiumok közötti összetett interdiszkurzív összefüggésekhez. Emellett arra keresték a választ, hogy a folklórjelenségek miként adnak hírt az erőszak különböző formáiról, vagy éppen miként „népszerűsítik” azokat; olyan jelenségekre gondolva itt, mint a gyűlöletbeszédek, az etnikai tisztogatások, a háborúk és a népirtás. Központi kérdés volt, hogy miként kerülnek az erőszakról szóló történetek elnyomásra, elhallgatásra, elhallgattatásra, különös tekintettel a nacionalizmusok által elnyomott vagy éppen hangsúlyozott történetekre. Valamint hogy hogyan ágyazódnak be az erőszakos és az erőszakmentes gyakorlatok a hagyományos diskurzusokba és narratívákba. Összefoglalva, a workshop célja az volt, hogy újragondolja a folklorisztika és a hagyományos retorika erőszak-képét azáltal, hogy azt nem csupán egy lehetséges kutatási tárgynak tekinti, hanem – Paredes nyomán, – egy, a tudományág hatáskörét, előfeltevéseit, koncepcióit, sőt jövőjét is befolyásoló tényezőként értelmezi.
A nyári egyetem személyesebbé tételét célozva a résztvevők már az előadások előtt megismerkedhettek mind az olvasóklubban, mind kötetlen ismerkedési alkalmakon. Emellett mindkét héten lehetőség volt az előadások, szakmai műhelyalkalmak között az online „Coffee room”-okban egymást megismerni, beszélgetni. A Facebook Messenger alkalmazásban nyitott csoportban szintén lehetőség volt a kötetlenebb beszélgetésekre, itt természetesen – az időpontra való tekintettel, – a 2021-es foci Európa Bajnokság témája is előkerült.
„Én a negyedik workshopon vettem részt, ahol egy élettörténeti kutatás során „véletlenül” felgyűjtött, iskolai erőszakról szóló történetcsokrot igyekeztem elemezni. Arra kerestem a választ, hogy miként kerül elbeszélésre a tanárok által, az óvodában és az általános iskolában elkövetett fizikai és pszichológiai agresszió ebben az élettörténetben. Milyen szerepet játszanak az erőszakról szóló történetek az élettörténetben, miért és hol jelennek meg benne? Hogyan, milyen szavakkal történik ezek elbeszélése, hogyan értelmezi az elbeszélő azokat, milyen attitűddel fordul hozzájuk? Milyen szerepet játszik az elbeszélés a traumatizálásban, illetve a trauma feldolgozásában?
Sajnos a leadandó tíz oldalas dolgozat nem sikerült olyan jól, mint a többi résztvevőé, – ők teljes elemzéseket, szinte kész tanulmányokat készítettek, az én szövegem pedig inkább ötletfelvetésekből állt. Ennek ellenére nagyon sok biztatást és tanácsot kaptam az előadásom után a kutatás folytatására. Az egyetem igen nehéznek bizonyult, rengeteg felkészülést és utómunkát követelt meg, ezt a jelentkezésnél mindenképpen figyelembe kell venni. Számomra az online megvalósítás is megnehezítette a sikeres részvételt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az alkalomnak köszönhetően nem csupán szakmai ismeretségekre tettem szert, nem csupán új koncepciókat és kereteket fedezhettem fel, de olyan kutatókkal és leendő kutatókkal kötöttem szinte barátságot, akiknek a szakmai felkészültsége rendkívül magas, elhivatottsága a diszciplína iránt szintén példamutató, és akik gyakran aktívan szerepet vállalnak abban, hogy a folklorisztikai kutatások eredményei társadalmi problémák megoldásában is hasznosításra kerüljenek.”
Szerző: Pajor Katalin
ELTE Néprajz Blog 