Lassú tudomány a gyors médiában – Beszámoló a Néprajz és social media kerekasztal-beszélgetésről

Inspiráló alkotóktól, nagyszerű projekteket ismerhetett meg a Néprajz és social media kerekasztal-beszélgetés közönsége. Miben mérhető egy szakmai projekt sikeressége? Hogyan áll helyt a lassú szakmaiság a gyors online népszerűségben? És hogyan oldható meg a projektek archiválása? Ezekre a kérdésekre kerestünk lehetséges válaszokat vendégeink segítségével.

2021. április 14-én az ELTE BTK Folklore Tanszék Néprajz és média szemináriuma kinyitotta virtuális kapuját minden érdeklődő előtt: Néprajz és social media címmel online kerekasztal-beszélgetést rendezett közösségi médiában futó néprajzi, múzeumi projektek alkotóival, Bobák Szilvia és Ilyefalvi Emese moderálásával. Az esemény vendége volt Berényi Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum Kommunikációs és Közművelődési Igazgatóság főosztályvezetője, Kuti Klára, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa, Frazon Zsófia, a Néprajzi Múzeum muzeológusa, valamint Smid Bernadett, az ELTE BTK Folklore Tanszék adjunktusa, akik betekintést nyújtottak a közösségi média projektek születésének történetébe, a tevékenységük motivációjába. 

Mit rejt a raktár? 

2017-ben, a tatai Német Nemzetiségi Múzeum munkatársaként indította útjára Kuti Klára a #raktárszerda hashtaget a Facebookon. A kampány egy rendkívül izgalmas közösségi játék: arra invitálja a múzeumokat, hogy mutassák be raktáraik azon tárgyait, amelyeket eddig nem láthatott a nagyközönség és amelyek kevésbé esélyesek egy kiállításon való megjelenésre. Míg a múzeumok offline egy szorosan összetartó hálózatot alkotnak, az online térben ez a csapatmunka korábban nem mindig tudott megvalósulni – erre nyújt egy megoldást a #raktárszerda, amely egy olyan formáját teremtette meg a közös, online múzeumi jelenlétnek, amelybe bármelyik múzeum becsatlakozhat és amely a közönségnek nagyon különleges tudást ad át. A játék aktív résztvevői között nem csak néprajzi múzeumokat találunk, hanem megismerhetjük a Türr István Múzeum, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Thúry György Múzeum, az Éber-emlékház, a Laczkó Dezső Múzeum, a Szent István Király Múzeum és a Nemzeti Múzeum raktárában rejtőző tárgyakat, amelyek között perzsa tolltartóktól kezdve, összecsukható turistapoharakon és zöldségpároló edényeken át, láthatunk kékfestő mintákat és Gazdálkodj okosan!-t is.

Ha nem a tigris, akkor mi?

Következő vendégünk, Frazon Zsófia 2018-ban létrehozta a Tigris a múzeumban című, múzeum és valóság kapcsolatával foglalkozó beszélgetéssorozatot, amely Kenneth Hudson 1977-es “A tigris a múzeum, az tigris a múzeumban, és nem a tigris” megállapítására épül. Az eseménysorozat olvasónaplójaként pedig megszületett a NEM A TIGRIS Facebook csoport, amely átalakult egy közösségi gyűjtőkampánnyá, amikor a csoporttagok tigriseket kezdtek ajándékozni a múzeumnak. A Néprajzi Múzeum tudományos tudását a hétköznapi tudással ötvöző gyűjtemény nap mint nap gyarapodik egy-egy új tigrissel és történetével. A mára 600 főhöz közelítő közösségnek köszönhetően már a 849. tigris is bekerült a gyűjteménybe. A csoport egyrészt egy virtuális tigrisarchívum, – amelynek egyes elemei kurátori kommentárokat is tartalmaznak a beküldők történetei mellett – másrészt a múzeumi és a hétköznapi valóság különbségei megismerésének és a “múzeumul” gondolkodás felfedezésének színtere is. Részletesebben a #nematigris-ről Frazon Zsófiával készült interjúban és podcastben is hallhatunk. 

Pireneusok helyett Insta-profil

Az esemény harmadik vendége Smid Bernadett volt, a @magicandchurch Instagram oldal alkotója, aki teljesen új szempontot hozott a beszélgetésbe: egyfelől nem a múzeumi szférát képviselte, hanem az egyetemit, másfelől pedig a Magic and Church története is lényegesen különbözik az előző kampányokétól. Smid Bernadett tavaly márciusban egy pályázat keretén belül a Pireneusokban végzett volna archívumi kutatást, amelynek eredményeit egy szakmai blogon keresztül tervezte megosztani, azonban végül a járványhelyzet közbeszólt, a kutatás nem valósulhatott meg. Annak ellenére, hogy a terepmunka elmaradt, az azt megelőző kutatómunka eredményének közkinccsé tétele így is megtörtént: Smid Bernadett elindította a @magicandchurch-öt. Az Instagramra (szakmai blog helyett) végül azért esett a választása, mert nagyon izgalmas lehetőségnek érezte a kép és szöveg egységében történő beszélgetést. A Magic and Church fókuszában a kora újkori Ibériai-félsziget néphite és népi vallásossága áll, emellett megjelentek már a magyar folklórhoz kapcsolódó posztok, valamint számos könyvajánló is. Számos poszt leírása több nyelven is olvasható: magyar mellett angolul, katalánul vagy spanyolul.  

Szélesebb nézőpontból

Berényi Marianna a múzeumi perspektívához kapcsolódik, de egy szélesebb látószögből közelít az online múzeumi kommunikációhoz amiatt, hogy főosztályvezetőként és a Magyar Múzeumok OnLine főszerkesztőjeként sokféle csatornán, sokféle közönséghez szóló online tevekénységek koordinátora. Ebből a szempontból vizsgálva készült 2020-ban a Közösségépítő múzeumok, múzeumi közösségek az online térben című kutatása, amely a MúzeumCafé 77. számában jelent meg, továbbá 2021-ben, a MúzeumCafé 81-82. számában pedig A koronavírus terjedése a múzeumi gyűjteményekben című kutatása olvasható. Utóbbi kutatását Berényi Marianna a beszélgetés utolsó részében röviden bemutatta a közönségnek: a múzeumok krízishelyzetekben vagy egyéb rendkívüli, aktuális helyzetekben régóta szoktak gyorsreagálású kampányokat indítani és ez a koronavírus alatt is így történt, amely esetében Berényi Marianna szerint két dolog biztos volt: 

“az egyik, hogy kitört a wc papír pánik, a másik pedig, hogy a kulturális intézmények áthelyezték a tevékenységüket az online terekbe.” (Berényi Marianna)

A múzeumok legfőbb feladatuknak a pandémia alatt egyrészt a látogatókkal való minőségi párbeszéd kialakítását, másrészt a járványhelyzet mindennapi életének dokumentálását tartják, amelyekre különböző megoldásokat találtak: a Skanzen például Mutasd a maszkod! elnevezéssel indított maszkgyűjtő kampányt, a Néprajzi Múzeum ettől eltérően nem egy konkrét tárgyra fókuszált, hanem létrehozta a #karanténtárgyak Facebook csoportot, amely tagjai azokat a tárgyaikat mutatják be, amelyek valamilyen módon a karanténhoz köthetőek számukra. A szegedi Móra Ferenc Múzeum a már meglévő oral history gyűjteményét bővíti a látogatóik által Skype-on elmesélt koronatörténetekkel, a Közlekedési Múzeum a látogatói új közlekedési élményeit és a közlekedési vállalatok tapasztalatait gyűjti, míg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum pedig A járványok világa néven indított blogot, illetve a koronavírushoz kapcsolódó, online zajló folyamatokat is gyűjtik, például orvosi cikkeket, diskurzusokat és összeesküvés-elméleteket a járványhelyzetről. 

Közösségi média mint tudományos terep

Tudományos ismereteket átadni a közösségi médiában nem mindig könnyű feladat, mert a tudomány nem tud és nem is feltétlenül akar az éppen aktuális trendekbe illeszkedni, valamint általában hosszabb posztszöveget igényel a megszokottnál, így nem biztos, hogy meg fogja tudni állítani a gyorsan görgető felhasználót. A projektek bemutatása után ezzel kapcsolatban hallhattuk vendégeink gondolatait és tapasztalatait. Abban mindenki egyetértett, hogy a múzeumi és kutatói projektek sikerét másban kell mérni, mint alapvetően a közösségi média egyéb tartalmait: Frazon Zsófia a csoportkohézióban és a sokféle tudás találkozásában látja a projektje valódi sikerét, Smid Bernadett pedig abban, hogy párbeszédet kezdeményezhet az érdeklődőkkel és kapcsolatot tarthat a hallgatóival. 

Kuti Klára számára az a gesztus a legfontosabb, hogy a #raktárszerda mindenkié, nem csak egy múzeumé. A projekt kiegészítéseként idén márciusban Szerdahelyi Orsolyával közösen létrehozta a @mindenmegvan Instagram fiókot is, ahol a koncepció marad (láthatatlan múzeumi tárgyak láthatóvá tétele), csupán új közönséghez szólnak egy új kommunikációs közegben. Azáltal, hogy a projekt már Instagramon is követhető, olyanokat is el lehet érni, akik az Instagram egymondatos-képhangsúlyos beszédmódját preferálják a Facebook hosszabb lélegzetvételű stílusával szemben. A projekt közönségének sokszínűsége pedig azért lényeges szempont, mert Kuti Klára a múzeumot és a gyűjteményt terepmunkának tekinti. 

“Ha azt gondolom, hogy én a múzeumi gyűjtemény terepén dolgozom, akkor nem vonhatom meg azt a határt, hogy csak az egyik emberrel beszélek, meg csak a másikkal, a terepen belül mindenkivel szóba kell állni, mindenkire oda kell figyelni.” (Kuti Klára)

Hogyan lehet valami lassú az interneten? 

Berényi Marianna arra a nagyon fontos jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az aktuális eseményekre reflektáló tudományos tartalmak a közösségi médiában a megjelenésük idejében bár népszerűek, jellemzően nem tesz jót nekik az öregedés, évek távlatából visszatekintve alulmaradnak az időtlen, az aktualitásra kevésbé támaszkodó tartalmakkal szemben, amelyek pedig a publikáláskor szoktak kevésbé népszerűek lenni, fokozatosan érik el a közönségüket. A sikeresség kapcsán merült fel a beszélgetésben, hogy a szakmai projektek a közösségi médiában lassú tartalmaknak minősülnek, mert több időt és energiát igényelnek a felhasználóktól, gondolkodásra sarkallják a befogadót. Vendégeink teljes egyetértésben azt az álláspontot képviselték ezzel kapcsolatban, hogy a lassúságra szükség van az interneten is, továbbá a szakmaiság nem áldozható fel a népszerűségért, hanem meg kell találni azt a stílust, amely értelmezhetővé teszi a tudományt az adott platformon. 

“A múzeumi gyűjteményi munka mindenféle projektben, legyen az kiállítás, részvételi projekt, social media fordítás a múzeum nyelvéről a közönség nyelvére. Sokféle közönség – sokféle fordítástechnika.” (Kuti Klára) 

Kuti Klára szerint nem abból kell kiindulni “hogy az Insta használók nem olvasnak, buták, fiatalok, ilyenek-olyanok, hanem arról van szó, hogy a múzeum saját tudását át kell tudni fordítani tudományos tanulmányba, kiállításba.” A szakmai tudás médiumváltása a tudományok hagyományos műfajai és a közösségi média között egyébként nagyon izgalmas és különleges élmény lehet a kutatónak, Smid Bernadett osztotta meg erről a tapasztalatát a beszélgetésben: 

“meg tudom nézni ebben az állandó változó kommunikációs közegben és felületen, hogy hogyan tudom az üzenetet alakítani, mert az is alakul és én is alakulok az üzenettel. Az egész projekt formálódik ennek a kettőnek a hálójában.” (Smid Bernadett) 

Mi lesz, ha eltűnnek a projektek?

Minden néprajzi, múzeumi közösségi média projekt életében eljön az a pillanat, amikor felmerül a kérdés, hogy hogyan őrizhetőek meg az internet megállás nélkül változó világában. A kerekasztal vendégei mind törekednek a projektek archiválására, azonban jelenleg nincs tökéletes megoldás rá. Frazon Zsófia egyelőre saját Excel táblázatban archiválja az adatokat, de már történtek egyeztetések a Monari adatbázis fejlesztőivel a tekintetben, hogy a Néprajzi Múzeum digitális gyűjteménykezelő rendszerébe hogyan lehet majd integrálni a tigriseket. Berényi Marianna ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy sajnos az a dinamikus hipertextuális háló, ami ezen tartalmak mögött van, így is elvész, Frazon Zsófia szerint viszont “a totális archiválást nem kell misszióként megfogalmazni, mert az offline közegben sem működik.” 

“Nem hiszek a totális archívumban, nem hiszek abban, hogy a sűrű leírás jobb mint a ritka. Bele kell nyugodni abba, hogy bizonyos dolgok elvesznek.” (Frazon Zsófia) 

A kérdéskör komplexitásából adódóan egy kerekasztal-beszélgetésnek természetesen nem volt célja kidolgozni a közösségi média projektek archiválásának módszertanát, de arra tökéletes alkalom volt, hogy diskurzust indítson róla. A közönség által a vendégekhez intézett kérdések a projektek archivált, adatbázisba rendezett adatainak felhasználásával kapcsolatos jogi és etikai kérdéseihez fűződött, amelyről a vendégek egyetértő válasza az volt, hogy az utókor számára mindenképp elérhetőnek kellene lennie az összegyűjtött adatoknak, de hogy ez megvalósulhat-e, azt a jövőbeli erre vonatkozó szabályozások fogják eldönteni.

Berényi Marianna, Kuti Klára, Frazon Zsófia és Smid Bernadett lelkesedését, a szakmája iránti elkötelezettségét és projektjeik nagyszerűségét látni rendkívül motiváló lehetőség volt, valamint különleges élményt is adott, amiért bepillantást nyújtott a szakmai közösségi média projektek kulisszái mögé.

A kiemelt borítóképet Sáfár Anna készítette.

Szerző: Káldi Anna