„Digitális gyűjtemény – digitális probléma” – Beszámoló A népi kultúra örökségének digitalizációja kerekasztal-beszélgetésről

A népi kultúra örökségének digitalizációja kerekasztal-beszélgetés 2020. november 24-én került megrendezésre Frauhammer Krisztina és Ilyefalvi Emese moderálásával, a témához illő módon az Ms Teams felületén.  Az esemény aktuális, hiszen az elmúlt időszakban szinte minden az online térben történt. A téma nem előzmény nélküli a szakmában, már 2008-ban előkerült egy felvetés a Néprajzi Társaság Folklór Szakosztályának egy kerekasztal-beszélgetésén, mely szerint a digitális léptékváltás, a folklór anyagok, adatok, szövegek adatbázisba rendezése, nyilvánosság elé vitele megkerülhetetlen.

A kerekasztal-beszélgetést a moderátorok öt nagyobb témakör mentén vezették a népi kultúra örökségét tároló intézmények képviselőinek közreműködésével. A konferencia első etapjában arról számoltak be az intézményeket képviselő előadók, hogy melyek azok az analóg források, amelyek digitalizálásával foglalkozni szükséges. A digitalizálás szintje és célja intézményenként és azon belül akár gyűjteményenként eltérő lehet. A célok közé tartozhat az állományvédelem, a digitalizálás és az adatok nyilvánossá tétele, attól függően, hogy ki az elsődleges célközönség: csak kutatók; oktatók és hallgatók; egy adott téma iránt érdeklődők, laikusok. Granasztói Péter, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy minden szakmai feladat alapja egy komplex gyűjteménykezelői rendszer, amelyben digitális alapon működik a nyilvántartás elvégzése, a múzeumban futó projektek és az állandó kiállítások összeállítása is. Viszont azt is fontos megemlíteni, hogy a hozzáférhetővé tétel nem a digitális kor találmánya: a Néprajzi Múzeum Fotó- és kéziratgyűjteményében található adatok a 60-as évektől elérhetők mint egy “könyvtár”, különböző leíró kartonok alapján. Vagyis a hozzáférhetőség ebben az esetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy digitális adatbázisba kerül egy adott gyűjtemény. Ha a teljes múzeumi gyűjtemény online elérhetővé válik, az új kutatási területeket nyithat meg. A hozzászólások alapján elmondható, hogy az intézmények számára a szakmai munkát igénylő online publikálás nehéz és sok kihívást tartogató feladat. A Skanzen munkatársai, Bánsági-Pénzes Petra és Csippán Tamás kiemelték, hogy a digitalizálás integrálása a gyűjteménykezelői munkába az anyagi ráfordításon túl, intellektuális és időbeli ráfordítást is igényel. A legtöbb intézményben azonban hiány van azokból a szakemberekből, akik egyszerre el tudják látni egy bölcsész és egy informatikus feladatait is, így még sürgetőbb problémává válik a digitális bölcsészet kérdése. A digitális adatbázisok létrehozása egyszerre jelent fizikai revíziót is. Azonban, ahogy Bolya Mátyás, a ZTI munkatársa kiemelte, figyelnünk kell arra, hogy az „analóg gyűjtemény – analóg probléma, digitális gyűjtemény – digitális probléma”, vagyis az analóg gyűjtemények problémáit semmiképp se vigyük át a digitális térbe, hanem próbáljuk kiküszöbölni. Az intézményekben felmerül a megfelelő háttértárak és digitális adatbázisok kiválasztásának vagy létrehozásának problémája. A gyakorlatok alapján más rendszer felel meg a kéziratok, fényképek, műtárgyak vagy hanganyagok adatbázisba rendezéséhez.  

Részlet Gebauer Hanga előadásából

Minden intézményben különböző digitalizációs munkafolyamatokról, digitalizációs stratégiákról beszélhetünk, amelyek mellé más-más adatbázis társul – ezt bizonyítják a beszélgetés második és harmadik kérdésére adott válaszok. A Néprajzi Múzeumban a Nyilvántartási Főosztály koordinálja a digitalizálás folyamatát, amit részben külsős cégek, részben saját foglalkoztatottjaik végeznek. Kérdéses a korábban digitalizált, például a fonográfhengeres állomány CD-re másolt anyagainak újradigitalizálása. Gebauer Hanga a múzeum által vásárolt új rendszert, a Phase One-t ismertette, amellyel műtárgyak és negatívok reprózására van lehetőség. A Skanzenban a hétköznapi munkával párhuzamosan folynak a munkálatok, a téli zárvatartás alatt pedig intenzívebben dolgozhatnak ezeken a munkákon, olyankor, amikor plusz munkaerő áll a rendelkezésükre. Bednárik János, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet munkatársa arról beszélt, hogy az általa kezelt „egyszemélyes adattár” jelenlegi célja, hogy politikailag korrekt és a valóságnak megfelelő legyen, illetve azok az anyagok kerüljenek fel elsőként az adattárba, amelyek kisebb energiaráfordítással is jól értelmezhetők mind a munkatársak, mind az olvasók részéről. Minden intézményben megjelenik a projekt alapú digitalizálás, arról azonban nincs egységes kép, hogy ez jó gyakorlat vagy sem. Emellett a digitalizálás folyamatában gyakran vesznek részt külsős intézmények, ami szintén kérdéseket vet fel, például, hogy mennyire érdeke egy külsős kivitelezőnek a kutatói szempontok figyelembe vétele. Pávai István, a Hagyományok Háza címzetes igazgatója hangsúlyozta, hogy náluk elsődleges volt a kutatói szemlélet kialakítása az adatbázis specifikációjánál. Katalogizálásuk lényege a folklór események, az adatok közötti összefüggések nyilvántartása. Bolya Mátyás röviden bemutatta a tárhelyek alakulásának történetét, egészen a szerverek beszerzésétől a felhő alapú szolgáltatásokig, amely egyszerre alkalmas archiválásra és adatszolgáltatásra is, de jogi kérdéseket vethet fel.

Így látták az érdeklődők az előadókat a kerekasztal közben

A negyedik és ötödik kérdéskör megvitatása során az intézmények koncepciói és stratégiája, és a különböző jogi kérdések kerültek terítékre. A Néprajzi Múzeumban a költözés miatt a revízió és a digitalizáció jelenleg párhuzamosan zajlik. Digitalizálási stratégiájuk első lépése az állományvédelmet helyezte előtérbe, most pedig a minőségibb, összetartozó gyűjteményegységekre fókuszálnak a Fényképgyűjteményben. Kovács Evelin a Kézirattár kapcsán elmondta, hogy fő céljuk az adatbázis és a kéziratok online elérhetővé tétele. Csippán Tamás a digitális többletmunka helyett a minőségi, digitális átállás koncepciójára helyezte a hangsúlyt, amelyet a Skanzen kommunikációs stratégiáján keresztül mutatott be. Egyik célkitűzésük, hogy a Skanzen területén található tárgyak helye digitálisan meghatározható legyen. A Zenetudományi Intézet célkitűzései közé tartozik a vidéki, kisebb adatbázissal rendelkező intézmények hanganyagainak online elérhetővé tétele és egy közös adatbázisba rendezése: ún. szuperadatbázis létrehozása. Azonban mindez, s alapvetően a digitalizáció, felvet szerzői, adatközlői, intézményi jogi kérdéseket. A hozzászólások alapján megoldás lehet csak az alapvető információk közzététele, a felhasználói jogok korlátozása, publikálási formák meghatározása. Azonban a gyorsan változó digitális világot a jogalkotás nem tudja megfelelő gyorsasággal követni, így sok esetben nincs megfelelő válasz egy-egy jogi problémára.

Összességében a konferencia fő vonulata, hogy a digitalizáció egy olyan problémakör, amelyről folyamatosan beszélni kell és foglalkozni kell vele, akkor is, ha valaki „távol érzi magától”. Az intézmények sok hasonló problémával néznek szembe, amire a válaszok eltérők, attól függően, ki milyen rendszerben, mekkora anyagi és munkaerő ráfordítással és milyen célokkal közelít hozzá. A digitális adatok, adatbázisok és munkafolyamatok meghatározzák a jelen néprajzosainak munkáját és az az igény is felmerül, hogy a jövő nemzedékeinek képzésében nagyobb hangsúly helyeződjön a digitális bölcsészetre.

One thought on “„Digitális gyűjtemény – digitális probléma” – Beszámoló A népi kultúra örökségének digitalizációja kerekasztal-beszélgetésről

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: