Bali János rádióműsora: meghallgathatjuk a második, épített örökségről szóló epizódot!

bali-janos-epitett-orokseg-maria-radio

Tudja, hogy mit üzenhet nekünk Huszt várának romja? Tudja-e, hogy a brassói Fekete templom miben különleges? Tudja-e, hogy mely épület reprezentálja Magyarországot Brüsszelben, a mini Európa Parkban? Hallott róla, hogy hogyan kerülnek a Skanzenbe a felállított épületek?

Mária Rádión, négyhetente, szerda délutánonként 16:35-től jelentkezik Bali János Élő örökségünk – beszélgetések magyarságunk értékeiről című, 75 perces magazinműsora.

A hamvazó szerdán sugárzott második adás témája az épített örökség volt. Az adást a sorozat állandó közreműködője, Molnár Gergely szerkesztette. A technikai szerkesztő Radóci Virág mesterszak I. éves hallgatónk volt. A műsorban megszólal többek között Kemecsi Lajos, Furu Árpád és Korzenszky Tamás. A műsor visszahallgatható a Mária Rádió archívumában, illetve az alábbi beágyazott felületen.

Iratkozzon fel az ELTE BTK Néprajzi Intézet szakmai blogjának havi hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

A hírlevél-feliratkozások során a személyes adatokat (e-mail cím) bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk át. A feliratkozás bármikor megszüntethető.

Leave a Reply

Discover more from ELTE Néprajz Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading