Jókai és a néphagyomány – Kvíz

Jókai az osztrák-magyar trónörököst szerette volna megnyerni a frissen alakuló társaság védnökének. A felkérés nem volt alaptalan, hiszen Habsburg-Lotharingiai Rudolf érdeklődött a tudományok – különösen a néprajz – iránt, ami annak is volt köszönhető, hogy apja nem engedte neki a politikai szerepvállalást. Jókaival korábbról ismerték egymást, dolgoztak is együtt, és közös eszmei látásmódjukból fakadóan barátság alakult ki közöttük. A felkérést bár elfogadta, kicsapongó életmódjából és depresszióval való küzdelméből fakadóan 1889. január 30-án öngyilkosságot követett el. Így végül a társaság védnöke a szintén néprajztudományi érdeklődésű Habsburg József főherceg lett. (Gángó G. 2003; 380–395; Szendrey Zs. 1925; 130.; Hála J. 2020; 111–113.) 

A magyar szakosztály elnökének való kinevezés is mutatja, mennyire nagyra tartotta a társaság Jókai néprajzi munkásságát. Bár ezután Jókai kivonult a Néprajzi Társaság főáramú működéséből, a háttérben élete végig jelen maradt nemcsak a társaság, hanem a néprajztudomány életében. (Szendrey Zs. 1925; 130–131)

Jókai Mór és József főherceg közötti barátság 1884-re nyúlik vissza, amikor a trónörökös felkérte az írót a magyar kötetsorozat vezetésére. Ennek a hatalmas vállalkozásnak az volt a célja, hogy a korszak tudományos színvonalán, ismeretterjesztő módon bemutassa az Osztrák-Magyar Monarchia országainak különböző kulturális jellemzőit. A sorozat 1887 és 1901 között 21 kötetben jelent meg, amiből hét foglalkozik Magyarországgal. (Szendrey Zs. 1925; 131; Voigt V. 2005; 353–355.)

Jókai érdeklődése a népi kultúra iránt 1842 és 1844 között alakult ki, amikor beiratkozott a kecskeméti református főiskola jogi tanfolyamára. Az eddigi dunántúli nemesi-polgári világ után éles váltás következett, hiszen itt találkozhatott az Alföld parasztságával és annak életvitelével. Saját szavaival így írja le ezeket az éveket: „Itt lett belőlem ember, e derék tősgyökeres magyar városban és különösen itt lett belőlem magyar író. Itt ismertem meg az igazi népéletet a maga kifogyhatatlan változatosságában; a néphumort, a puszták világát; egész írói működésemnek az alaphangulatát itt sajátítottam el.” (Solymossy S. 1925; 4–5)

Jókai Mórt a Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban választotta levelező tagjává, ekkor tartotta az akadémiai székfoglalóját, melynek A magyar néphumorról címet adta.  Ennek előzménye az 1856-ban kiadott A magyar nép adomái című gyűjtemény, amelyeknek jó részét Jókai személyesen gyűjtötte Erdélyben és az ország más tájain. Akadémiai székfoglalójában ezen gyűjtemény motívumait elemezte, a magyar humor sajátosságait és nemzetmegtartó jelentőségét hangsúlyozta. (Szendrey Zs. 1925; 131; Hála J. 2020; 111–113) 

A válasz hamis, mert először Erdélyi János adott ki magyar nyelven magyar népmeséket 1846-1848 között, a Magyar Népköltési Gyűjteményt elindító Népdalok és mondák első három kötetében. Viszont Jókai, ha nem is az első, de e tekintetben is az elsők között kell említeni. Ő először az általa szerkesztett Országos Nagy Naptárban jelentetett meg két népmesét 1852-ben, egy évvel később a Délibábban még egyet, és a Magyar nép adomái című gyűjteményében népmeséket is tartalmaznak. (Domokos M. 2013; 117–164.) 

Jókai Mórnak, bár a néprajz tudományosabb oldala sem volt ismeretlen számára, mégis íróként az egyik fő eszköze volt, hogy a néprajztudomány eredményeit beleszőtte történeteibe. A népdalokkal kapcsolatban kimutatta Gulyás József, hogy a Jókai által idézettek egy jó része szerepelt a korszak népköltészeti gyűjteményeiben, mint pl.: az Erdélyi féle Népdalok és mondákban vagy a Kriza János által gyűjtött Vadrózsákban. Viszont Jókai műveiben szerepeltek akkoriban mások által nem publikált dalok is, amik lehetnek akár a saját gyűjtései is. A tizenkét kategória a következő: katonadalok, betyárdalok, lakodalmas versek, táncdalok, gyermekdalok, bakternóták, gúnydalok, kortesdalok, varázslódalok, mesterdalok, bordalok, szerelmi és egyéb dalok. (Gulyás J. 1925; 133–148.) 

A 19. században a néprajztudomány nagy figyelmet fordított az ősvalláskutatás kérdéskörére. Az ezirányú kutatásokat Magyarországon Ipolyi Arnold Magyar mythologia (1854) című munkája indította el, mely a 20. század elejéig a kutatás vezérfonalaként volt jelen. Ezen kívül Jókai másik jelentős forrása a Bálványosvár megírásához Orbán Balázs műve, A Székelyföld leírása (1868) volt, ami ismeretterjesztő módon igyekezett bemutatni Székelyföld történelmét, természetrajzát és néprajzát. Jókai ezeknek a munkáknak az eredményeit építette bele művébe, mint pl.: Bálványos várának leírása, a székelyek tanácskozása: a körültáj, az asszonnyá avatás, a négy őselem, stb. (Spannraft M. 2025; 84–89 

Jókai Mór számos népköltészeti műfajjal foglalkozott élete során. Az adomák voltak a kedvencei, de mesékkel és mondákkal is foglalkozott, például feldolgozta a debreceni Hatvani professzor lokális mondakörét, amiből kreálta „A magyar Faust” című ismertetőjét. A monda érdekessége, hogy Hatvani István tényleg létező személy volt, Debrecenben volt református lelkész, tanár és orvos a 18. század második felében.  Egyik tanítványától, Kazinczy Sámueltől maradtak fenn mondák kéziratban, melyekben az orvos kísérletezései nyomán alakult ki Hatvani professzor varázsló, ördöggel barátkozó alakja. Ezt használta fel Jókai, először az adomagyűjteményében, később a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban közölte 1871-ben. Kazinczy kéziratát egy évvel később Szilágyi István közölte a Vasárnapi Újságban. (Magyar Z. 2025; 92.; Szilágyi I. 1872; 154.) 

A komáromi születésű Jókai Mórt negyvenedik írói jubileumára a város díszpolgárai sorába emelte, és a jelentős festőasztalossággal rendelkező város mivel mással is jutalmazhatta volna őt ez alkalomból, mint egy fából készült népi stílusú díszládával. A 18-19. században Komárom volt Magyarország egyik legfontosabb asztalosközpontja, a komáromi ládák Európa-szerte ismertek voltak. A képen látható láda kelengyetartó ládák mintájára készült, és olyan személyes-kultikus tárgyakat küldtek el benne neki, mint a keresztlevelét, iskolai bizonyítványát és  „A lengyelekhez” című költeményét díszkötésben. Jelenleg a láda Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében látható.