Amikor minden KIDErül – „Nicsak! Asszony járommal”, egy kidei kutatótábor élménymorzsái

Apjok Vivien, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tanársegédje 2015 februárjában szegedi néprajz mesterszakos hallgatóként csatlakozott az egyik kidei kutatótáborhoz három évfolyamtársával. Visszaemlékezésében olvashatunk a beszélgetőpartner-kutató kapcsolatról, a vidéki vendégszeretetről és egy járom kalandos útjáról is.

Szinte napra pontosan ilyenkor, hat évvel ezelőtt [2021. februárjához képest – a szerk.] érkezett meg a buszunk Kidébe. Velünk együtt érkezett a hóesés is: emlékszem, éppen akkor kezdett szállingózni, mikor a buszról lefelé kászálódtunk a sötét, békés és csöndes kidei utcán. A kutatótáborra verbuválódott csatapunk tagjai között voltak alapszakosok, mesteresek és doktori hallgatók is, vegyes kutatási témákkal, eltérő tapasztalatokkal, más-más egyetemek tudományos műhelyeiből magunkba szívott tudásanyaggal. Hat év távlatából nehéz előhívni az események pontos sorrendjét (lám, ilyen a „másik oldalon”), s írásomnak nem is célja a kidei terepmunka történéseinek időrendben való kielemzése.

Vannak azonban olyan pillanatok, amelyek élesen bevésődtek, megragadtak az emlékezetemben, s ezeket szeretném most megosztani.

Fent: Havas kidei utca, 2015. február 5., Fotó: Apjok Vivien, Alatta: Kidei tél, 2015, Fotó: Tóth Gábor

Megérkeztünk tehát, éppen elkezdett esni a hó, becipekedtünk a református kántori házból kialakított vendégházba, ahol mindenki kiválasztotta, hogy melyik helyiségben, s az emeletes ágy alsó vagy felső matracán kívánja tölteni a kidei éjszakáit. Szegedről négyen vettünk részt a terepmunkán, valamennyien mesterszakos hallgatók (Csuri Szandra, Váli Edit, Takács Gergely és jómagam). Másnap reggelre fehérbe borult a táj, tartósak maradtak a mínuszok (ez csak az udvari helyiség látogatása során okozott némi kellemetlenséget, melyet humorral gyorsan oldott a társaság), ugyanakkor utoljára valószínűleg akkor tapasztaltam valódi telet, akkor volt szükségem a bakancsomra, és akkor ropogott utoljára hó is a talpam alatt (ez az időjárási körülmény a későbbiekben még fontos szerepet kap).

Csapatunk tagjai között voltak olyanok, akik konkrét tématervvel érkeztek, de valamennyiünk feladata a tárgyak gyűjtése volt a valaha szebb napokat látott, s felújítani tervezett tájházba. Ki-ki egyénileg vagy csoportosan indult útnak minden nap, hogy délelőtt és délután interjúkat készítsen, és – ha volt mit – akkor tárgyakat gyűjtsön, dokumentáljon. E mellett a kidei táncfilmeket vetítettünk az ideiglenesen templomként is funkcionáló faluházban (a filmek jegyzőkönyveinek hiányosságait két szegedi társunk igyekezett megszüntetni a helyi közösség bevonásával), és részt vettünk az ökumenikus imahét istentiszteletein.

Táncfilm-vetítés, 2015, Kide, Fotó: Tóth Gábor

Én több munkafolyamatban is részt vettem az ott töltött rövid időnk alatt és dolgoztam együtt – saját csoporttársaim mellett – az ELTE néprajzos hallgatóival, amely módszertani szempontból is hasznosnak bizonyult, hiszen egy másik egyetemi műhely munkájába nyerhettem betekintést. Ezek az együttműködések mindig tanulságosak, hiszen ilyenkor kiszakadunk kicsit a saját fejünkből, új perspektívákat, látásmódokat ismerhetünk meg. Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy arányaiban sokan voltunk a helyiek számához viszonyítva, s eleinte lépten-nyomon egymásba botlottunk. Hatan próbáltunk meg egy emberrel interjút készíteni négy különböző témában, ami megterhelő lehetett a helybéliek számára, de egy-két nap után mindenki megtalálta azokat a beszélgetőtársakat, akikhez több alkalommal visszajárhatott. 

Tárgyak szállítása a ropogó hóban és amikor hirtelen kicsit sokan lettünk egy házban… 2015. február, Fotó: Apjok Vivien

Éppen ilyen praktikus okokból váltam ki az első csoportomból, de előtte még részt vettem egy szórakoztató és egyébként gyűjtési szempontból is eredményes eseménysorozaton. A főétkezések minden nap ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen zajlottak, tehát ebédre is vissza kellett térnünk a főhadiszállásra. A „vidék szimbolikus elfogyasztása” nem csak a kiváló ételekben öltött testet, hanem adatközlőink folyékony halmazállapotú vendégszeretetében is. Természetesen a körülmények áldozataivá váltunk, nem számoltunk sem a fűtött házbelső és az utca hidege közötti hőmérsékletkülönbséggel; sem a vendéglátónk háza és a faluház közötti távolsággal; sem a legfontosabb tényezővel: hogy mennyi és milyen eszközt kell magunkkal cipelnünk ezen a több szempontból is nehezített pályán. Így esett, hogy mezőgazdasági eszközökkel megrakodva, – én egy járommal a nyakamban – vonultunk végig a falun, miközben igyekeztünk megőrizni az egyensúlyunkat és a méltóságunkat a csúszós úton. Már majdnem célba értünk, amikor a helyi lelkész, jót mulatván feltűnő triónkon felkiáltott, „Nicsak! Asszony járommal!”.

Ezt követően egy kétfős csapat egyik tagja lettem. Főként életútinterjúkat készítettünk, családi fotókat hívva segítségül az emlékezéshez, melyeket digitalizáltunk is. Ahogyan a legtöbb interjú, az itt folytatott beszélgetések is nyomot hagytak bennem.

A képek beszélnek, Kide, 2015, Fotó: Tóth Gábor

Mindig felemelő és egyben felelősségteljes érzés, amikor a beszélgetőpartner bizalommal osztja meg életének akár legintimebb, legfájdalmasabb pillanatait is. Szinte látni, hogy hogyan működik az emlékezet, mi jut eszükbe egy fénykép láttán, vagy éppen mire nem akarnak emlékezni, holott látják magukat egy videófelvételen. Ezek egyszerre örömteli és lelkileg megterhelő élmények.

Élesen emlékszem az emelkedett pillanatok mellett az esti beszélgetéseinkre is, amikor már több napja láttunk bele ugyanazoknak az embereknek az életébe, akik egyre több emléket és élményt osztottak meg velünk, ugyanakkor egyre több fájdalmat is. Ezekben a pillanatokban nem csak a történeteken, hanem saját szerepünkön, felelősségünkön is elmélkedtünk, és azon, hogy jelenlétünkkel, kérdéseinkkel hogyan tudunk segíteni azoknak, akik megosztják velünk életük részleteit. 

kide-rovat-kutatotabor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: