Hogyan éltek eleink a munkásszállókon? – interjú Vámos Gabriellával

A szocialista gazdaságpolitika nem titkolt célja volt, hogy Magyarországot a vas és acél országává tegye, de mit tudunk arról a több százezer emberről, akik emiatt az 1950-es évektől az iparban kényszerültek dolgozni? Mekkora áldozatot követelt tőlük, hogy megfeleljenek a propaganda által sulykolt elvárásoknak és önként vagy kényszerből feladják addigi életüket? Milyen körülmények között éltek a munkásszállókon? Hogyan hatott a hirtelen életmódváltás a családi életükre? Vámos Gabriella néprajzkutató, az ELTE Néprajzi Intézet oktatója és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár muzeológusa nyújt betekintést a munkások mindennapi életébe a szocializmus időszakában.

Kik éltek a munkásszállókon?

A fordulat éveiben, az 1947–49 közötti időszakban, a Magyar Dolgozók Pártjának volt egy szovjet mintát követő, extenzív iparosításra épülő gazdaságpolitikája, ami azt jelenti, hogy főleg nehézipari fejlesztésekre koncentráltak. Ennek kiemelt területe volt a bányászat, az építőipar, valamint a vas- és acélgyártás, hiszen alapvetően a vas és acél országát szerették volna megteremteni. Ezzel párhuzamosan zajlott a mezőgazdaság átalakítása a kollektivizálással. Az, hogy egy alapvetően agrárországot próbáltak ipari országgá átalakítani, együtt járt egy nagyon erőszakos társadalom-átalakító politikával is. Ez a foglalkozásszerkezetben is változást hozott: létrejött egy nagy számú új- vagy első generációs munkásság. Voltak már korábban is munkások a társadalmon belül, de ekkor kezdtek a vidéki településekről tömegesen elvándorolni a nagyvárosokba, többek között az újonnan épülőkbe, mint Tiszaújváros, Dunaújváros, illetve a fővárosba, mely ekkor már hosszú évtizedek óta szívta fel a munkaerőt.

A munkásszállókra tehát egyrészt a lakóhelyük és a munkahelyük között ingázók kerültek, de voltak a lakók között különböző időszaki munkások, hajléktalanok és nyugdíjasok is, vagyis olyanok, akik életvitelszerűen éltek a szállókon. Számtalan irányból vándoroltak a munkásszállókra, aminek köszönhetően nagyon tarka lakóközösség alakult ki, de arra is volt példa, hogy az egy faluból származók egy helyre kerültek. Alapvetően egy rendkívül komplex, új világ alakult ki a szállókon.

1-8. Budapest 5. kerület, Semmelweis utca 21., a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat női munkásszállása 1982-ben (Fortepan 184637, 184642, 184618, 184619, 184621, 184622, 184624, 184640, a fotók adományozója: Horváth Péter fotóriporter)

Milyen körülmények fogadták az embereket, amikor megérkeztek a munkásszállókra? Hogy nézett ki egy munkásszálló?

Az 1970-es évekig – amikor elkezdődött a tízemeletesekhez hasonló munkásszállók építése –  nem voltak különálló épületek erre a célra. Bérházak, lakások, üzlethelyiségek és pincék szolgáltak szállóként, de nagyon sok volt az ágybérlő is. Az erőteljes iparosítás miatt problémát jelentett az emberek lakhatása, ezért a legalapvetőbb élmény a munkásszállókon a zsúfoltság volt. Emeletes ágyakat raktak be a szobákba és nem volt meg az egy főre eső minimális légköbméter sem. Az egyéni élettér és az intimitás teljesen hiányzott. Például a 13. kerületben a Dózsa György úti munkásszállón, az úgynevezett Népszállón hálófülkéket alakítottak ki, amelyekben a legtöbb esetben csak egy ágy volt. Alapvető nehézséget okozott az emberek számára a ruhák és élelmiszerek elhelyezése.

Mivel a munkásszállókon hosszú időn keresztül nem biztosították a folyamatos melegvíz-ellátást, és gyakran a csapok sem működtek megfelelően, a másik fő problémakört a tisztálkodás és személyes higiénia jelentette. A munkásszállókon tapasztalható nagy fluktuáció miatt a berendezés gyorsan amortizálódott és a fenntartó vállalat szűkös anyagi keretei miatt a modernizálás is nehézségekbe ütközött. A harmadik jelentős probléma a konyhák állapota volt: van-e rezsó, tudják-e tárolni az élelmiszert? Sokan nem vették igénybe az üzemi étkeztetést, ezért esténként maguknak készítették el az ételt. További nehézséget okozott a munkásszálló lakóinak, hogy volt-e mosógép és vasaló, amit szükség esetén használhattak. Alapvetően súlyos infrastrukturális gondok fogadták őket.

Mátyus Alice és Sulyok Katalin szociológiai kutatásokat végeztek a női munkásszállókon, amik további adalékokkal szolgáltak a körülményekre vonatkozóan. Az említett kutatók olyan esetekről számoltak be, amikor a szálló falairól mállott a vakolat vagy lámpa helyett egy villanykörte lógott a falon lévő kábelről. Mégis voltak olyanok, akik számára ezek a rendkívül elkeserítő körülmények egy modernizált lehetőségnek számítottak. Az Északkelet-Magyarországról érkező vidékiek és cigányok esetében a saját ágy vagy a(z akár csak hideg vizes) fürdés lehetősége a munkásszállókon a lakóhelyükön elérhetőnél modernebb életkörülménynek számítottak.

Az előbbi kérdés kapcsán már röviden szóba kerültek a női munkásszállók. Volt-e bármilyen különbség a férfiakéhoz képest? 

Úgy gondolom, hogy felszereltségüket tekintve nem. Egy női munkásszállón nagyobb lehetett a rend, a lakók a szobákat gyakrabban takarították, de alapvetően a női munkásszállókat is ugyanúgy a kényszer szülte és ugyanolyan zsúfoltak és hiányosan felszereltek voltak, mint a férfi munkásszállók.

Könnyített a munkásszállókon élő nők életén, hogy a férfiakkal ellentétben, akiknek hagyományosan nem voltak ilyen jellegű feladataik, ők már otthon részt vettek a háztartás vezetésében?

A nőknek ezek a feladatok nem jelentettek újdonságot, a házimunka végzésébe belenevelődtek, fiatal koruktól kezdve kivették belőle a részüket. Ugyanakkor a munkásszállókon élés a nők számára is a szocializációnak egy új iránya volt. Ugyan korábban is volt lehetőségük kiszakadni abból a közegből, ahol éltek, ha elmentek cselédnek vagy apjuk fuvaros vagy kubikos volt, de így is nagy változásnak számított, hogy 15–16 évesen elindultak otthonról a nagyvárosokba munkát vállalni. 

A férfiak helyzete is meglehetősen összetett volt. Nem szabad elfelejteni, hogy nekik eleve adott volt a katonaság, ami egy másfajta életmód megtapasztalásának lehetőségét jelentette. Viszont az, hogy életvitelszerűen munkásszállókra kerültek, illetve ingáztak, nyilvánvaló törést okozott a saját és családjuk életében is. A férfiaknak meg kellett szokni, hogy magukra főztek a nap végén. Ez nem csak azért lehetett nehéz, mert nem volt benne tapasztalatuk, és ahogy korábban említettem, sokszor a megfelelő eszközök sem álltak rendelkezésre, hanem azért is, mert egyszerűen nem maradt energiájuk a nap végére. Emiatt gyakran csak egyszerűen és gyorsan elkészíthető, alig tápláló száraz ételeket ettek. Az így kialakult rossz táplálkozási szokások miatt sokan alultápláltak lettek, ami a nyilvánvaló egészségkárosító hatás mellett rengeteg munkahelyi balesetet is okozott. Ha igénybe is vették az üzemi étkeztetést, annak is megkérdőjelezhető volt a minősége, szokatlan az ízvilága. 

1-6., 10. Budapest 5. kerület, Semmelweis utca 21., a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat női munkásszállása 1982-ben (Fortepan 184632, 184635, 184638, 184628, 184617, 184631, 184633, a fotók adományozója: Horváth Péter fotóriporter), 7. Munkásszálló 1955-ben (96711), 8. A posta munkásszállójának társalgója és étterme 1963-ban, Debrecenben, a Raktár utcában (91855), 9. A komlói bányász legényszálló ebédlője 1963-ban (28645)

A munkásszállók nem megfelelő életszínvonalat biztosító környezete milyen egészségügyi veszélyekkel járt a lakók számára? Milyen típusú járványok terjedéséről vannak forrásaink?

A munkásszállókra egy üzemorvosi vizsgálatot követően kerültek be a munkások, tehát igyekeztek kiszűrni a betegségeket. A védőoltások elterjedését megelőzően azonban a munkásszállókon élőkre is veszélyt jelentettek a különböző fertőző betegségek. A különböző szállóújságok olvasása jó lehetőség arra, hogy részletesebben megismerjük a szállók lakóinak egészségügyi állapotát. Nem véletlenül írtak bennük szalmonellafertőzésekről, nemi betegségekről, vagy éppen az alkoholizmusról.

Milyen lehetőségük volt a lakóknak megelőzni a betegségeket?

Elvileg minden munkásszállón működött egy szállóbizottság, aminek volt egy egészségügyi és tisztasági felelőse. Ő felelt a rendszeres szűrővizsgálatokért. Ezenkívül a betegeket megpróbálták minél előbb egy külön betegszobában elhelyezni. Alkalmanként tartottak orvosok egészségügyi témájú előadásokat a munkásszállók klubhelyiségeiben vagy hangosbemondón keresztül, amit a lakók a szobájukból is hallhattak. Ezekben a szakértők a helyes gyógyszerfogyasztásról, a nemi betegségekről és a járványok megelőzéséről osztottak meg közérdekű információkat. Időnként a témához kapcsolódó filmvetítéseket is tartottak, de az erőfeszítések összességében nem tudták megoldani a munkásszállók elmaradott feltételeiből adódó egészségügyi problémákat.

Hirtelen és erőszakos nyomásra elhagyni a korábbi, falusi-mezőgazdasági életet és csak hétvégente visszatérni hozzá, hétköznaponként pedig városi-ipari életformára váltani – a testi egészség kérdésén túl – kétségtelenül hatással volt az ingázók mentális egészségére is. Hogyan küzdöttek meg az életmódváltás lelki terheivel?

A női munkásszállókon annak érdekében, hogy könnyebben elviseljék az életkörülmények megváltozásának lelki terheit, próbálták saját közösségüket kialakítani a lakók, együttműködni a szobatársakkal, de ez is legfeljebb a társas magány érzésének szintjéig bizonyult elegendőnek. A magányt az intimitás hiánya is fokozta. Az 1960-as évektől volt ugyan lehetőség arra, hogy a házastársak a női munkásszállókon találkozzanak és például együtt vacsorázzanak, de ez sem csökkentette igazán a lelki megpróbáltatásokat. A másik komoly problémát hosszú időn keresztül az alkoholizmus és a különböző tudatmódosító szerek használata jelentette. Hiába lett volna a munkásszállók feladata a társadalmi integráció támogatása, városszéli elhelyezkedésükből fakadóan inkább csak erősítették a szegregációt, főleg a cigányság esetében. Személyes meglátásom a munkásszállókról, hogy mind a nők, mind a férfiak számára nagyon kemény világot jelentettek és mindkét nem számára rettentő nehéz volt az új életkörülmények feldolgozása. Nem véletlen, hogy a munkásszállókon próbáltak különböző kultúrprogramokat szervezni a lakóknak, de ennek a törekvésnek a sikere már munkásszállónként változó volt.

Mi történt az otthon maradt családdal egy olyan helyzetben, amikor hetente, kéthetente vagy csak havonta találkoztak a családfővel? Hozzájárult a klasszikus családmodell felbomlásához, hogy a férfiak földrajzi értelemben eltávolodtak a családjuktól?

A hagyományos családmodell már azzal felborult, hogy a nők tömegével álltak munkába és kialakult egy kétkeresős családmodell, ami a legtöbb helyen korábban nem volt jellemző. Ez a felállás valóban tovább változik azáltal, hogy a férfi munkásszállón él és csak hetente, kéthetente vagy havonta jár haza, ami közben a nő viszi otthon a háztartást, a háztájit stb. Az otthon töltött időben a családfő általában megpróbálta az elmaradt férfimunkát valahogy ellátni, ami miatt nem töltött igazán minőségi idő a családdal, hiába volt fizikailag éppen jelen. Mindezen változások dinamikája azonban családonként eltér és az egyedi sajátosságok megértéséhez alapos kutatások szükségesek. 

1. Komlói Kökönyös városrész, szemben a bányász legényszálló épületei, előttük az étterem 1963-ban (Fortepan 31256), 2. Budapest 14. kerületében, Törökőrön (Varna utca-Mogyoródi út) épülnek a munkásszállók 1957-ben (131993), 3. Klub a kincsesbányai bánya munkásszállójában, 1967-ben (207593), 4. A komlói bányász legényszálló 1963-ban (28642), 5. Koncert a kincsesbányai bánya munkásszállójának klubjában, 1967-ben (207591), 6. Székesfehérváár, Sörház tér 1., KÖFÉM munkásszálló 1971-ben (193443), 7. Üllői úti munkásszálló Budapesten, a 10. kerületben, 1968-ban (97366), 8. Zalaegerszeg, Kazinczy (Marx) tér, középen a Nagytemplom, mögötte a ZÁÉV munkásszálló (ma a NAV épülete) és a megyei rendőrkapitányság épülete 1974-ben (194877), 9. Budapest 5. kerület, Semmelweis utca 21., a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat női munkásszállása 1982-ben (184641), 10. Budapest, 5. kerület Semmelweis utca 21., a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat női munkásszállása 1982-ben (184626)

Történtek intézkedések a munkásszállókon kialakult helyzet javítása érdekében? Egyáltalán kinek a felelőssége volt ezzel foglalkozni? Mikortól mondhatjuk azt, hogy egészséges és emberhez méltó körülmények között élhettek a munkásszállók lakói? 

Leginkább a fenntartónak a feladata lett volna ezzel foglalkozni. Az 1970-es években elkezdődött az új, lakótelepekre emlékeztető munkásszállók építése, létrejöttek regionális szállásközpontok, az emeletes ágyakat heverőkre cserélték, megpróbálták felújítani a zuhanyzókat, de az is a modernizáció jelének tekinthető, hogy huzat került a párnákra. Mindemellett viszont a vidéki és a fővárosi munkásszállók állapota között hatalmas volt a különbség, így az, hogy mit tekintünk előrelépésnek, nagyon relatív. Bár a politikai közbeszéd szintjén a munkásság kiemelt társadalmi csoportnak számított a szocializmusban, a valóság, amiben a munkások éltek, elkeserítő volt és ennek csak egy kis szelete a munkásszálló. Akik munkásszállóra kerültek és elhagyták a mezőgazdaságot, sokszor képzetlen emberek voltak: legtöbbször betanított vagy segédmunkásokká váltak, akiket aztán a rendszerváltás után az üzemek, gyárak privatizációja során a leghamarabb küldtek el, ezzel gyakorlatilag kirántották a lábuk alól a talajt. A rendszerváltás után – és szerintem a mai napig – sem sikerült megoldani, hogy egyértelműen azt mondhassuk, emberhez méltó körülmények fogadják a munkásokat a munkásszállókon, és továbbra is kiküszöbölhetetlennek látszanak a nagy fluktuáció okozta problémák. 

Vámos Gabriella néprajzkutató, az ELTE Néprajzi Intézet oktatója
és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár muzeológusa

Az interjút az ELTE BTK Néprajzi Intézetének Néprajz és média kurzusára készítette Káldi Anna, az egyetem hallgatója. 

Szöveggondozás: Leichter Lilla 

Borítófotó: Budapest 5. kerület, Semmelweis utca 21., a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat női munkásszállása 1982-ben (Fortepan 184635)

Hogyan éltek eleink a munkásszállókon? – interjú Vámos Gabriellával” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem ismertem eddig a fentebb bemutatott kutatásokat. Nagyon örülök, hogy a figyelmem előterébe kerültek!!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: